2p
Nálunk csak Románia és Lettország végzett jobban az EU-ban.

Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság.

A napilap cikke szerint az unión belül ez a harmadik legmagasabb növekedés volt, nálunk nagyobb emelkedést csak Romániában (12,7 százalék) és Lettországban (11,2 százalék) volt. Az uniós átlag 2,7 százalék volt. 

Nem nőttek a terhek

Mivel a munkára rakódó terhek nem növekedtek, sőt a járulékcsökkentés miatt alacsonyabb lett az adóék is, ezért a költségek emelkedése a nettó bérek növekedésében csapódott le. A béremelkedés 12,8 százalékos volt, míg az egyéb költségek 0,7 százalékkal csökkentek. A szektorális bontásban nagy eltéréseket nem figyelhetünk meg: a legjobban az építőipar bérköltsége emelkedett (10,7 százalékkal), az iparban a ráfordítások 9.4 százalékkal lettek magasabbak, a szolgáltató szektorban pedig 9 százalékos bővülést mutattak.

A KSH utolsó adata szerint a márciusi 11,3 százalékos növekedéssel együtt 11,6 százalékkal nőttek a keresetek az év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. Márciusban és az első negyedévben a reálkereset emelkedése 9,1, illetve 10,2 százalékos volt éves összehasonlításban. Az első negyedévben a bruttó átlagkereset 316 268 forint volt, a nettó 210 318 forintot tett ki a családi kedvezmény nélkül, illetve 218 900 forintot azzal együtt. A KSH csütörtökön közli a keresetek január-áprilisi alakulását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG