4p
Varga Mihály szerint még bőven van tartaléka az országnak a munkerőhiány enyhítésére.

A jövőben erősíteni kell az ország versenyképességét, ennek érdekében a kormány azokat a beruházásokat támogatja, amelyek a magas hozzáadott értéket jelentő árukat, szolgáltatásokat állítják elő - mondta Varga Mihály a Budapest Economic Forum 2018 konferencián.

A pénzügyminiszter kiemelte: a tartósan magas növekedés elérése érdekében négy fő területen szükséges előrelépni, így csökkenteni kell az állami kiadásokat, továbbra is fontos feladat a beruházások ösztönzése, erősíteni kell a kiszámítható beruházási környezetet, és mindent meg kell tenni a még meglévő munkaerő-tartalékok kiaknázásáért.

Sokkal több nyugdíjas dolgozhatna

A munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni, mivel a munkaadóknak 2019. január elsejétől semmilyen közterhet nem kell majd fizetniük a nyugdíjasok foglalkoztatása után.

A versenyképesség-javulás érdekében a különböző állami ráfordításokat tovább kell mérsékelni, akár létszámcsökkentés révén. A magyar állam fiskális kiadásai csökkennek ugyan, de még mindig meghaladják a versenytársakét. Magyarországon az állami kiadások szerkezetén is javítani kell, a kormány elsősorban a tartalékok jobb kihasználását és az erőforrások hatékonyabb felhasználását szeretné elérni.

Varga Mihály szerint, ha gyorsan használjuk fel az uniós forrásokat, megnő annak a veszélye, hogy később más növekedési forrást kell találnunk, ezért fontos kérdés, hogyan javítható Magyarország tőkevonzó képessége. A beruházások ütemét fenn kell tartani, a mostani 25 százalék körüli beruházási ráta kell a tartós növekedéshez.

Kevesebb állami beruházás

A kormány azt szeretné, ha a technológiai fejlesztéseket hozó beruházások bővülnének, ugyanakkor csökkenjen az állami beruházások dominanciája a gazdaságban. Az a cél, hogy a magas hozzáadott értékű beruházások száma nőjön, ugyanakkor szükség van az ipari termelés diverzifikációjára, napjainkban ugyanis az autóipar uralja az ipari termelést, és ez sérülékennyé teheti hosszabb távon az országot. Emellett el kell érni az ipar földrajzi diverzifikációjának javulását, támogatni kell azokat a beruházásokat, amelyek oda irányulnak, ahol még a közmunka uralja a foglalkoztatást.

A miniszter szerint a kiszámítható beruházási környezet nagyon fontos a beruházások idevonzása, az ország tőkevonzó képességének erősítése miatt is. A befektetők szemében érzékelhetően megemelkedett a Magyarországgal szembeni bizalom, ez abban is megmutatkozik, hogy az ország CDS-felárai csökkentek, és a hozamok esése is a bizalom erősödését mutatja.

Kiket lehetne még munkára fogni?

Szólt arról, hogy az ország egyes részein megmutatkozó jelentős munkaerőhiány ellenére számottevő tartalékok vannak még a munkaerőpiacon. Nem irreális, hogy elérjük Csehország foglalkoztatási szintjét, ez Magyarországon azt jelentené, hogy 5 millióra nőne a munkában állók száma, azaz 500 ezer dolgozóval emelkedne a mostani mintegy 4,5 milliós dolgozói létszám. Hozzátette: az országban már 80 ezerre rúg a bejelentett üres állások száma.

A miniszter szerint elsősorban az idősebb generációnál, a fiatalabb korosztálynál és a szülőképes korú nőknél van lehetőség a foglalkoztatás bővítésére, de létszámtartalékot jelenthetnek a most még munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak is.

350 milliárd forintot várunk az EU-tól

Varga Mihály újságírói kérdésre közölte: az Európai Uniónál még 350 milliárd forintnyi, Magyarországról küldött számla vár kifizetésre. A miniszter arra számít, hogy az uniós pénzek átutalása ugyanúgy történik majd, mint a múlt évben, azaz az év vége közeledtével nő majd meg a Magyarországra utalt EU-s pénzek nagysága.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG