2p
Az EU megnövelné a válsághelyzetben lévők oktatására fordított finanszírozás mértékét.

Új intézkedéseket fogadott el az Európai Bizottság, amelynek célja, hogy 2019-től a humanitárius segélyek teljes költségvetésének 10 százalékára növelje a szükséghelyzetben és válsághelyzetben lévők oktatására fordított finanszírozás mértékét – mondta a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos.

Hrisztosz Sztilianidész elmondta, az új szakpolitika négy kulcsfontosságú területet határoz meg: a gyermekeknek és fiataloknak szánt tanulási lehetőségekhez való hozzáférés javítását, a minőségi oktatás és szakképzés biztosítását, az oktatáshoz jutás védelmének segítését, valamint gyors és innovatív oktatási megoldások bevezetését. Az is cél továbbá, hogy a humanitárius válság sújtotta gyermekek három hónapon belül újra tanulni tudjanak.

Az EB tájékoztatása szerint az Európai Unió világszerte 52 országban több mint 5,5 millió olyan gyereket támogat, akik valamilyen konfliktushelyzet (erőszak, éghajlatváltozás vagy katasztrófahelyzet miatt kiestek az oktatási rendszerből. A finanszírozás 2016 óta közel 265 millió eurót (mintegy 82 milliárd forint) tesz ki. Az eddigi legnagyobb, 84 millió eurós humanitárius program jelenleg az oktatási célú pénzátutalást nyújtó program Törökországban, amely 290 ezer menekült gyermeket segít abban, hogy iskolába járhasson.

Járai Zsigmond szerint is az oktatást, egészségügyet kellene rendbe tenni

Járai Zsigmond szerint ha nem jön újabb válság, tartható lesz a 4 százalék fölötti növekedés, de a versenyképesség növelésében sok a tennivaló - ráadásul az oktatás, az egészségügy és a kormányzás egyszerűsítése lenne a prioritás, ami csak lassan hoz mérhető eredményt. A volt jegybankelnök a fiatalok hazacsábításáról és a demográfiai trendekről is beszélt. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG