3p
Amerika egy 400 fős tüzérségi egységgel erősíti meg eddig 500 fős szíriai egységét, hogy segítséget nyújtsanak az Iszlám Állam szíriai fővárosának, Rakkának a helyi erők általi körülzárásához, majd felszabadításához. Az iraki Moszul nyugati felének ostroma is jól halad, érik Trump első igazán nagy dobása: az Iszlám Állam véső megsemmisítése.

Az egységek Szíriába küldése az Irakban már bevált mintát követi: a jól felszerelt, jól képzett amerikai erők nem a fronton harcolnak, hanem kiképzik, irányítják, segítik a harcoló erőket, és persze hatékony tüzérségi-, és légitámogatást nyújtanak. Rakkánál a harcokat a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és a Szíriai Arab Koalíció nevű szervezetek vívják, akik a szíriai ellenzék Amerika-barát részei, és az amerikaiak ugyanúgy szervezik meg belőlük a harcoló koalíciót, mint Irakban a kormányhadseregből, a kurd haderőből és a síita milíciákból.

A feladat

Az SDF részét képezi a szíriai kurdok szervezete, az YPG milícia, amely eddig a legfőbb és legstabilabb partnere volt Amerikának az Iszlám Állam elleni harcban Szíriában. November óta aktívan részt vesz a Rakka bekerítését célzó hadműveletben, és a héten sikerült is elvágniuk a városból kivezető utolsó főbb útvonalat. A harcoló koalíció szóvivője, az amerikai légierő ezredese, John Dorrian a Reutersnek elmondta, hogy a város bekerítése pár héten belül befejeződik, és akkor indulhat a tényleges ostrom.

A most érkezett erők, melyek 155 milliméteres tüzérségi lövegekkel vannak felszerelve, ebben fognak részt venni, de az ezredes szerint már most is nagyon intenzív légi-, és tüzérségi csapások készítik elő a bevonulást. Az egység egy kisebb része Manbidzs városánál fog szolgálatot teljesíteni, ahol inkább békefenntartói szerepet töltenek be: vigyáznak, hogy a török erők ne kerüljenek összetűzésbe az amerikaiak többi szövetségesével, elsősorban a kurdokkal.

Török részvétel

Törökország saját magára nézve veszélyesnek tekinti az YPG-t, és attól félve, hogy a megerősödő kurdok túl nagy szerephez jutnak majd Szíria északi részén, nyomást gyakorol Washingtonra, hogy részt vehessen a Rakka felszabadítását célzó hadműveletben. Dorrian szerint folyamatosan egyeztetnek a törökök bevonásáról mind katonai, mind diplomáciai szinten. Azt állítja, hogy mindig is nyitottak voltak a török részvételre Rakka ostrománál, de ezt megfelelően meg kell szervezni, amivel vélhetően arra utal, hogy problémákat vethet fel a kurdok és törökök egyidejű részvétele.

Moszul

Mindeközben az iraki Moszul elfoglalása jól halad, az iraki terrorellenes szervezet vezetője szerint egy hónapon belül teljesen beveszik a várost. Szinte minden nap elfoglalnak egy újabb negyedet az ostromló erők, és most a moszuli múzeumnál folyik a harc, ahol 2015-ben a dzsihádisták lefilmezték, ahogy barbár módon összetörik a szobrokat. Az iraki erők egyúttal a 60 km-re nyugatra fekvő Tal Afar városába vezető útvonalat is elvágták, így a védők teljesen beszorultak az általuk még tartott városrészekbe.

A város így rövidesen felszabadul, az Iszlám Állam iraki uralmának vége. Rakka elfoglalásával fő szíriai bázisuk is megszűnik, a vidéki területeket már nem lesz nehéz tőlük visszaszerezni. Ez lesz Donald Trump első komoly katonai sikere (hacsak közben rajta nem üt Észak-Koreán), noha a hadjáratot még Obama szervezte és indította meg. A dzsihádisták állama tehát megszűnik, de terrorszervezetként még sok kellemetlenséget okozhatnak, amit az is mutat, hogy szerdán bombát robbantottak Tikrit városa mellett egy esküvőn, 20 ember halálát okozva.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG