3p

Este kamatdöntő ülést tart az amerikai jegybank szerepét betöltő intézet.

Ezúttal magyar idő szerint 19 órakor lesz az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatbejelentése, majd 19:30-kor kezdődik Jerome Powell elnök sajtótájékoztatója. A kamatbejelentéssel egy időben jelenik meg a közlemény és a frissített a makrogazdasági előrejelzés, illetve a jegybankárok kamatvárakozásait tartalmazó Dot Plot ábra – ismerteti szerda reggeli hírlevelében az Equilor.

Jerome Powell Fed-elnök szavait lesi a pénzügyi világ
Jerome Powell Fed-elnök szavait lesi a pénzügyi világ
Fotó: Wikipedia

Utóbbiak okozhatnak elsősorban izgalmakat. Azon túl, hogy Donald Trump meglehetősen hektikus vámpolitikájának komoly felfelé mutató inflációs kockázatai is vannak, a potenciális gazdasági növekedést is visszafogják rövid távon, mely lépéskényszerbe hozhatja az amerikai jegybankot a következő negyedévekben. Mivel a kampányban megígért vállalati adócsökkentéshez és deregulációhoz még nem látott hozzá az elnök, a piac el is kezdte árazni az alacsonyabb növekedési pályát. Az Atlantai Fed GDP-trackere fél százalék körüli gazdasági visszaesést jelez az első negyedévre, mely bár sokszor nem pontos, az irányt jól mutatja.

Emellett az inflációs folyamat kedvezően alakult februárban, a várt 2,9 százalék helyett 2,8 százalék lett éves bázison, ugyanakkor erősödtek az inflációs várakozások, mely a következő időszakban nagyobb hangsúlyt kaphat a jegybank döntéshozatala során.

A friss makrogazdasági kilátásokban a Fed csökkentheti az idei évre vonatkozó GDP-várakozást (decemberben 2 százalékot jósoltak), az inflációs kilátás módosításának kisebb az esélye, itt kiemelhetik a nagyfokú bizonytalanságot.

Ennél is izgalmasabb lehet a Dot Plot ábra alakulása, miután decemberben 100 bázispontról 50 bázispontra csökkentették az idei évre várható kamatvágás mértékét. A piaci szereplők az elmúlt hetekben ennél már jóval nagyobb, 80 bázispont feletti kamatcsökkentést is áraztak, jelenleg 60 bázispont a várakozás. A Dot Plot mediánja várhatóan marad 50 bázisponton, de érdemes figyelni az adatpontok esetleges változásaira. Decemberben egyetlen döntéshozó nem várt az idei évre kamatvágást, három jegybankár 25 bázispontost, tízen 50 bázispontost (medián), hárman 75 bázispontost, és egy-egy döntéshozó 100, illetve 125 bázispontost. Az Equilornál arra számítanak, hogy a második-harmadik negyedévben kamatcsökkentésre kényszerülhet a jegybank, azonban erre vonatkozó utalást most még nem fognak tenni a döntéshozók.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
Makro / Külgazdaság Erre büszkék Nagy Mártonék
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:08
Soha nem látott ütemben töltik és költik a SZÉP-kártyákat a magyarok.
Makro / Külgazdaság Már megint sárgulhatunk az irigységtől ezt az inflációs adatot látva – az elemzők sem értik, hogy sikerült
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 11:24
Ott már csökkentek is az árak áprilishoz képest.
Makro / Külgazdaság „Kedvezőtlen meglepetés” – az elemzők sem számítottak erre az újabb csúnya adatra a magyar gazdaságból
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 10:04
Csak a turizmust tudta javítani a mérleget.
Makro / Külgazdaság A költségek nőttek, az euró drágult – vajon mi történt a magyar ipari termelői árakkal?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 09:47
A tavalyi adatokhoz képest látványos a változás.
Makro / Külgazdaság Most már komolyan aggódik az Orbán-kormány a brüsszeli eljárás miatt?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 08:21
Valós fenyegetésnek tartják az ország szavazati jogának felfüggesztését, és ez belpolitikailag is megrengetheti a kormányt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG