5p
Donald Trump tartott egy kampánygyűlést, ahol megerősítette választási ígéreteit - pedig már egy hónapja ő az elnök. A legnagyobb port eddig a bevándorlást szigorító rendelete okozta rövid elnöksége alatt, most ugyanebben a témában készül újabb bejelentést tenni. Közben megy a casting a bukott nemzetbiztonsági főtanácsadó posztjára - ketten már visszautasították.

Donald Trump amerikai elnök megerősítette híveinek korábbi ígéreteit azon a választási rendezvényekre emlékeztető gyűlésen, amelyet a floridai Melbourne városában tartott szombat este.

Donald Trump mellett ezúttal ott volt a first lady, Melania Trump is, aki a gyűlés kezdetén bemutatta férjét, majd elmondott egy imádságot, és ígéretet tett arra, hogy a nőkre és a gyermekekre vonatkozó kezdeményezéseivel minden amerikai érdekében tevékenykedik majd. Donald Trump nyakkendő nélkül, kötetlen stílusban beszélt, s bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy "barátai és az emberek között" akar lenni. Dicsérő szavakkal szólt követőiről, híveiről, s "igazán nagyszerű mozgalomnak" nevezte táborát - írja beszámolójában az MTI.

A teljes eseményt itt lehet megnézni, Trump a 34. perc környékén Wagner A walkürjének dallamaira száll le a repülőről, 40 percnél kezd beszélni:

Valamire készül a jövő héten

Ismét beszélt az amerikai-mexikói határra tervezett kerítés megépítéséről (itt írtunk meg mindent a háttérről), hangsúlyozta, hogy lazít a gazdasági szabályzókon, és munkahelyeket teremt majd. Utalt a beutazásokat átmenetileg szigorító elnöki rendelkezésének bírói felfüggesztésére, és úgy fogalmazott: "készülök valamire a következő napokban". Majd hozzátette: "mi soha nem adjuk fel, soha!".

Trump január 27-én, egy héttel beiktatása után azonnali hatállyal 90 napra megtiltotta hét, muzulmán többségű ország - Szíria, Irak, Irán, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen - állampolgárainak beutazását, határozatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra befagyasztotta a teljes amerikai menekültbefogadási programot. Ezzel egyrészt óriási tiltakozási hullámot váltott ki, másrészt kisebb káoszt okozott a reptereken, ahol azt sem tudták eldönteni, a hirtelen életbe lépett intézkedés miatt kit lehet felengedni az Amerikába tartó gépekre és kit nem.

Aztán egy seattle-i szövetségi bíró hamar fel is függesztette a beutazást szigorító elnöki rendelet végrehajtását, a döntését ugyan bíróságon támadták meg, de a fellebbviteli bíróság is helybenhagyta a felfüggesztést addig, amíg nem tisztázódik, jogszerű-e Trump rendelete.

Ha valahol, hát Amerikában érdekes dolog a bevándorlás kérdése, illetve hogy kit, hogyan minősítenek. Ebben az országban előfordul, hogy valakit piszkálnak, mint bevándorlót, az illető a legnagyobb nyugalommal visszaszól, hogy „Te talán Kolumbusz hajóján érkeztél?” Korábbi összeállításunk a háttérről >>

Minden rendben megy a Fehér Házban, csak a sajtó szemétkedik

Trump elnök kitartott amellett, hogy a hamis sajtóhírek és tudósítások áldozata, s leszögezte, hogy egyes sajtóhírekkel ellentétben a Fehér Házban olajozottan mennek a dolgok, jóllehet, "nagy zűrzavart" örökölt. Ahogyan fogalmazott: a média "nem az igazat mondja", megvan a saját agendája. Ezt egyébként az elnöki gépen vele utazó újságíróknak is elmondta, még a nagygyűlés előtt. Kifejtette nekik, hogy azért kampányol mert "maga az élet is egy kampány, s Amerikát ismét naggyá tenni is teljes mértékben kampány". Majd hozzátette: "ez nem könnyű, kivált, ha a sajtóval is harcolni kell".

Trump arra utalt, hogy legbelső köreiből folyamatosan szivárognak ki a kellemetlenebbnél kellemetlenebb, nem a nyilvánosságnak szánt információk - ezek között van szó lecsapott telefonokról és arról, hogy Trump nem mindig tudja, mit is ír alá.

Elviszi végre valaki a bukott nemzetbiztonsági főtanácsadó posztját?

A nagygyűlés után - amelyet egy nagy reptéri hangárban tartottak - Donald Trump a Melbourne-től nem messze délre eső Palm Beachen lévő üdülőjébe, Mar-a-Lagóba ment. Itt a tervek szerint a nemzetbiztonsági főtanácsadói poszt négy várományosával beszélget. "Sok jelöltem van, aki valóban akarja is ezt a munkát. Néhány napon belül meghozom a döntést" - mondta Trump az őt kísérő újságíróknak.

S bár neveket nem mondott, Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője megnevezte azt a négy embert, akivel Trump vasárnap tárgyal. Ők Keith Kellogg nyugalmazott altengernagy, a nemzetbiztonsági tanács jelenlegi ügyvivő főtanácsadója, John Bolton, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete, Herbert Raymond McMaster altábornagy, és Robert Caslen altábornagy, a West Point katonai akadémia főparancsnoka.

Persze nem árt elfeledni, miért is kell új nemzetbiztonsági főtanácsadó. Nemrég ugyanis rekordidő alatt, csupán 24 napos szolgálat után lemondásra kényszerítették Flynn tábornokot tisztázatlan orosz nemzetbiztonsági kapcsolatai miatt. - egyszerűen hazudott mindenkinek arról, miről is tárgyalt  hivatalba lépése előtt az orosz nagykövettel. Trump egyesek szerint ezzel mérhetetlen ostobaságot követett el, véget vetve saját politikai karrierjének.

Nem tesz jót a Trump-adminisztráció renoméjának, hogy két jelölt, Robert Harward és David Patraeus már visszautasította a posztot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG