2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az első hét hónap előzetes adatai szerint több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Így is majdnem 21 ezer fővel lettünk kevesebben.

Az előzetes adatok szerint 2014 első hét hónapjában 51 605 gyermek született, 1475 fővel, 2,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 72 517 volt, ami 3,3 százalékos csökkenést jelent 2013. hasonló időszakához viszonyítva. A természetes fogyás 20 912 fő volt, 3 920-szal kevesebb az egy évvel korábbinál – írja a KSH.

A születésszám az év hat hónapjában emelkedett, csak februárban volt enyhe csökkenés. A legnagyobb mértékű, 9,4 százalékos növekedés áprilisban történt, ezt követően a júniusi 5,1 százalékos emelkedés volt jelentős.

A halálozások száma az év hat hónapjában kevesebb, májusban viszont  5,5 százalékkal több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. Különösen a június-júliusi hónapokban bekövetkezett visszaesés volt számottevő, amikor az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 7,8 százalékos mérséklődés volt tapasztalható. Az év első hét hónapjában 3,3 százalékkal csökkent az elhunytak száma, ami az előző évhez képest 2445 főt jelent.

Többen is kötöttek házasságot, mint egy évvel azelőtt. A frigyek száma az év első hat hónapjában felülmúlta az egy évvel korábbit, júliusban azonban 8,4 százalékkal elmaradt attól. Az év első hét hónapjában anyakönyvezett 20 377 házasságkötés 4,7 százalékkal, számszerűen 914-gyel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 12,7 halálozás jutott. Az előbbi értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január–júliushoz viszonyítva. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az előző év január–júliusinál.

A természetes fogyás üteme 4,3 ezrelékről 3,6 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január–júliusi 24 832-vel szemben 2014 első hét hónapjában 20 912 főt jelentett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG