5p
150 helyett 200-ra tesz javaslatot a kormány, hogy nagyobb szerepet kapjunk a terror elleni harcban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdán Washingtonban megrendezett terrorellenes nemzetközi konferencián felajánlotta a magyar katonai részvétel növelését és meghosszabbítását Irakban. Az amerikai kormányzat rendezésében - Rex Tillerson külügyminiszter elnökletével - Washingtonban kezdtek tanácskozást az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és általában a terrorizmus ellen harcoló nemzetközi koalícióban részt vevő országok külügyminiszterei. Az egynapos konferencián 66 ország diplomáciájának irányítói és két nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt.

Még több katonát küldhetünk?

Magyarországot Szijjártó Péter képviseli, aki felszólalásában bejelentette: a kormány azt javasolja a parlamentnek, hogy adjon felhatalmazást az Irakban a terroristák ellen harcoló magyar katonák létszámának növelésére és a katonai jelenlét meghosszabbítására. Az MTI-nek adott interjújában - a jelenlegi helyzetet összegezve - a miniszter leszögezte: "azt látjuk, hogy ma a civilizált világban és világra a legnagyobb veszélyt nem állami szereplő, hanem egy terrorszervezet, mégpedig elsősorban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenti". Szerinte ez a terrorszervezet a nemzetközi béke és stabilitás első számú ellensége.

Szijjártó Péter fontosnak tartotta azt is pontosítani, hogy a vallási szélsőségességen alapuló nemzetközi terrorizmus jelenti ma a legnagyobb fenyegetést globális és regionális szinten is a civilizált világra. "Éppen ezért örülünk annak, hogy a Donald Trump vezette amerikai adminisztráció új, átfogó stratégiát dolgozott ki a terrorizmus legyőzésére, és végre nem azt mondja, hogy a terrorizmus ellen fel kell lépni, hanem hogy a terrorizmust belátható időn belül véglegesen meg kell semmisíteni" - fogalmazott az interjúban, s hangsúlyozta egyúttal, hogy ez az a megközelítés, amelyet a magyar kormány teljes mértékben oszt, annál is inkább, mert meggyőződése szerint a vallási szélsőségeken alapuló terrorizmus megszüntetése nélkül Európában sem lehet kezelni az alapvető biztonsági kihívásokat.

"Például a bevándorlási válság sem lesz kezelhető hosszú távon az Iszlám Állam végleges felszámolása nélkül" - szögezte le Szijjártó Péter. Elmondta azt is: a magyar kormány örömtelinek tartja, hogy az új amerikai stratégia nemcsak az Iszlám Államot veszi célba, hanem a vallási szélsőségességen alapuló összes többi terrorszervezetet is. "Üdvözöljük, hogy ez a stratégia a katonai fellépés mellett a terrorizmus finanszírozási rendszerének megsemmisítéséről és a terroristák toborzásának megnehezítéséről, valamint a terrorista propaganda visszaszorításáról is szól" - hangsúlyozta.

Itt tart az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam elleni koalíció két év alatt számos sikert ért el: egyharmadával sikerült csökkenteni a terrorszervezet harcosainak számát, hozzávetőlegesen 33 ezerről 18-20 ezerre, s összességében majdnem 19 ezer légicsapást mértek a koalíciós erők az Iszlám Állam célpontjaira. Az eddigi eredményeket számba vevő Szijjártó Péter kiemelte, hogy e sikeres akcióknak köszönhetően jórészt elzárták a terroristák utánpótlási vonalait is, továbbá a terroristák elveszítették az Irakban elfoglalt területek 61 és a Szíriában elfoglalt vidékek 30 százalékát. A miniszter reális esélyt lát arra, hogy az iraki Moszult és a szíriai Rakkát a koalíciós erőknek még az idén sikerül megszabadítaniuk a terroristáktól.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Magyarország a kezdetektől tagja a terrorellenes nemzetközi koalíciónak, elismerést vívtunk ki a szerepvállalásunkkal, hiszen azon 27 ország közé tartozunk, amelyek katonákat küldenek a harcba". Kijelentette, hogy Magyarország alapvetően azért vesz részt a terrorizmus elleni küzdelemben, mert "az Iszlám Állam képviselte barbár terrorizmus és a szervezet terrorista cselekedetekre felbujtó propagandája közvetlenül is fenyegeti Európa s benne Magyarország biztonságát, mert e terrorszervezet az egyik kiváltó oka az Európát érő migrációs nyomásnak, s mert az Iszlám Állam a keresztény közösségek megsemmisítésére törekszik a világ több térségében".

A miniszter az MTI-nek is megerősítette a konferencián bejelentett kezdeményezést: a kormány azt javasolja majd a parlamentnek, hogy támogassa a magyar szerepvállalás növelését a nemzetközi terrorellenes koalícióban, s az eddigi 150 katona helyett 200 katonát küldjön az ország Irakba, és a katonai jelenlét 2017 végén lejáró mandátumát 2019 végéig hosszabbítsa meg.

A döntés kétharmados parlamenti támogatást igényel, de a külügyi tárca bízik a támogatottságban. Annál is inkább, mert - mint Szijjártó Péter hangsúlyozta - ezzel Magyarország is "nagyobb mértékben járul hozzá a biztonságosabb világ megteremtéséhez, és teljesíti egyúttal a nyugati értékvilághoz tartozással járó kötelezettségeket is".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG