2p
Az adósságot a harmadik negyedévben a nettó hiteltörlesztés 283 milliárd forinttal csökkentette, a forint gyengülése pedig 123 milliárd forinttal növelte. Az adósságráta azonban - bár csökkent az előző negyedévhez képest -, nem annyival, mint azt korábban számolták.

Miután decemberben kiderült, hogy a magyar GDP nominálisan kisebb volt, mint amivel az MNB az előrejelzéseiben számolt, a jegybank kénytelen volt felfelé korrigálni a GDP-arányos államadósságot. A jegybank mai közleménye szerint a mutató a harmadik negyedév végén 80,2 százalék volt, szemben a novemberben nyilvánosságra hozott 79,7 százalékos értékkel.

A magyar államadósság tavaly szeptember végén 23 089 milliárd forint volt. Mindez nem számít újdonságnak, az adatot már tavaly novemberben (is) publikálta a jegybank. Decemberben viszont nyilvánosságra hozta a KSH a legfrissebb, negyedévekre lebontott GDP-adatokat, amelyek nominális értéke (vélhetően a vártnál kisebb infláció miatt) elmaradt az MNB előrejelzéseitől. Ennek eredményeképpen megváltozott az uniós kötelezettségeink, valamint a befektetői megítélés szempontjából is kiemelten fontos GDP-arányos államadósság nagysága. A novemberben publikált 79,7 százalék helyett a tényleges GDP-vel számolva 80,2 százalékra ugrott az adósságráta.

Az új adat azonban még így is alacsonyabb, mint a negyedévvel korábbi érték: 2013 első félévének végén 81,4 százalék volt az adósságráta. A harmadik negyedévben a nettó hiteltörlesztés 283 milliárd forinttal csökkentette, a forint gyengülése pedig 123 milliárd forinttal növelte az államadósságot. Az államháztartás nettó tartozása (18 101 milliárd forint) a GDP 62,9 százalékát tette ki 2013 harmadik negyedévének végén.

Amint arra már egy korábbi cikkben rámutattunk, az adósságráta alakulását a költségvetési egyenlegen kívül a növekedés, a reálkamat, az árfolyam, valamint az egyéb tételek (pl. privatizáció) befolyásolják. Bár az elmúlt hónapokban némileg javultak hazánk növekedési kilátásai, ennek hatását kioltja az, hogy infláció csökkenése rövidtávon a reálkamatok emelkedését, és a nevezőben szereplő nominális GDP mérséklődését vonja maga után. Mindez azt jelenti, hogy 1-2 százalékos növekedés, és három százalék körüli költségvetési hiány mellett nem várható a GDP-arányos államadósság csökkenése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG