2p

Az ukrán állami gázvállalat vezérigazgatója egy interjúban bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg a jövőre lejáró, orosz gázra vonatkozó tranzitszerződést.

Az ukrán Naftohaz nem fogja meghosszabbítani a 2024 végén lejáró, az orosz gáz Ukrajnán keresztül az Európai Unióba (EU) történő tranzitjára vonatkozó szerződést – irja az Index Olekszij Csernyiszovra, a vállalat vezérigazgatójára hivatkozva, aki erről a Deutsche Wellének adott interjúban beszélt.

„Most nem tudjuk meghosszabbítani ezt a szerződést, bár az Európai Unió a következő hónapban felvetheti ezt a kérdést”

– mondta a Naftohaz vezérigazgatója.

Ukrajna határozottan lépett. Fotó: Depisotphotos
Ukrajna határozottan lépett. Fotó: Depisotphotos

Csernyiszov szerint eddig csak azon országok miatt miatt tartották fenn a szállítást, amelyek nem rendelkeznek tengerparttal.

A cégvezető egyben felszólította az EU-t, hogy „gyorsítsák fel a folyamatot, amely az orosz gázfüggőség megszűnését célozza, méghozzá a tervezettnél korábban, 2027-ig”. 

Beszélt arról is, hogy az EU-ban több ország is cseppfolyósított földgázt vásárolt Oroszországtól, miközben a Kreml parancsára egész falvakat tettek a földdel egyenlővé. Szerinte „Oroszország fegyverként használta a földgázt és a kőolajat", aminek komoly szerepe volt az energiaárak elszállásában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG