2p
Az elnök inkább leállítja a kormányzat működését, ha nem születik megállapodás a bevándorlás ügyében.
Fotó: EPA/Tannen Maury

Az elnök a Fehér Házban tartott megbeszélést a rendfenntartó erők képviselőivel és kongresszusi politikusokkal, ahol a bevándorlási törvényjavaslatra utalva leszögezte: "Ha nem intézzük el ezt a dolgot, szívesebben venném, ha a kormányzati hivatalokat bezárnák". Emellett gyakorlatilag felszólította a demokratákat arra, hogy fogadják el a szigorúbb határvédelmi intézkedéseket, ellenkező esetben miattuk állítja le a kormányzat működését. Legutóbb három napra állt le a kormányzat működése.

Közben azonban a kongresszusban a politikusok optimistábban nyilatkoztak. A szenátus republikánus és demokrata párti vezetői kedden délután közölték: közel a megállapodás, amelynek révén két évre megszavaznák a kormányzat működéséhez szükséges finanszírozást, úgy, hogy az igenlő voksot a demokraták nem kötik a bevándorlási törvénnyel kapcsolatos javaslataik elfogadásához.

Egyéb költségekről is szó esett

Mindeközben a Pentagon kiadta a friss jelentését a jelenleg zajló háborúk költségvetéséről, amivel szintén számolni kell majd a költségvetés összeállításakor. Az amerikai védelmi minisztérium jelentése szerint az afganisztáni háború egészen eddig 45 milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak 2018-ban. Ez volt az első szenátusi meghallgatás Afganisztánról azóta, hogy - mintegy fél évvel ezelőtt - Donald Trump elnök meghirdette az Egyesült Államok új afganisztáni stratégiáját.

Randall Schriver helyettes államtitkár elmondta: a 45 milliárd dollár magába foglalja a hozzávetőlegesen 13 milliárd dolláros kiadást az afgán földön állomásozó amerikai haderőre, az afgán hadsereg támogatására szánt 5 milliárd dollárt, és a Kabulnak nyújtott 780 millió dolláros gazdasági és logisztikai segítséget is. A szenátorok eléggé kritikusan fogadták a beszámoló pénzügyi részleteit, és elsősorban az érdekelte őket, hogy vajon az amerikai kormányzat elképzelései tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik-e az afgán tálibokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG