2p
Vera Jourova szerint mindig is erre biztatták az uniós polgárokat.

Magyarországon próbálkozást lát a civil társadalom erejének és befolyásának csökkentésére Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa, ezért aggodalmát fejezte ki brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.

Demonstrálni kell

Jourova az Európai Bizottság által hétfőn közzétett, 2017-es uniós igazságügyi "eredménytábla" ismertetését követően feltett újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az új magyar felsőoktatási törvény nyilvánvalóan az amerikai milliárdos, Soros György alapította Közép-európai Egyetemen (CEU) ellen irányul. Megjegyezte, hogy egy törvény megalkotásánál mindenre kiterjedő módon annak általános érvényesülését kell szem előtt tartani.

A biztos előremutatónak nevezte, hogy az emberek bátrak, nyitottak és kimutatják, hangot adnak annak, mit gondolnak arról, ami a Közép-európai Egyetemmel történik. Hozzátette, ez az, amire az Európai Bizottság mindig is biztatta az európai polgárokat. Véleménye szerint egyetlen kötelezettségszegési eljárás, adminisztratív fellépés sem lehet annyira eredményes, mint azoknak a fellépése, akik maguk érzik úgy, hogy fel kell emelniük a szavukat a dolgok előre menetele miatt.

Papíron nincs baj, viszont nagyon aggódnak

Vera Jourova válaszában kitért arra is, hogy noha az uniós igazságügyi eredménytábla az elmúlt évre vonatkozóan nem fogalmaz meg negatív trendeket Magyarországgal kapcsolatban, az Európai Bizottság - az idei év eseményeire vonatkozóan - mégis aggodalommal figyeli a magyar igazságszolgáltatás helyzetet, függetlenségének alakulását. Az eredménytábla összehasonlító áttekintést ad az uniós tagállamok igazságügyi rendszereinek hatékonyságáról, minőségéről és függetlenségéről.

A biztos hangsúlyozta: úgy a magyar, mint a lengyel kormány szabad választások útján került hatalomra. A szabad választás nem garancia egy ország liberális fejlődésére, azok néha illiberális kormányzati rendszereket is hatalomra juttatnak - vélekedett. Jourova megerősítette, hogy a brüsszeli bizottság szerdán megbeszélést folytat "a Magyarországot érintő aktuális kérdésekről".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG