1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem változott az amerikai alapkamat, miközben a központi költségvetés hiánya az év végére akár négyszerese is lehet a tavalyinak
Nem változott az amerikai alapkamat, miközben a központi költségvetés hiánya az év végére akár négyszerese is lehet a tavalyinak

Az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt. Egyben bejelentette, hogy folytatja, de lassabb ütemben állampapír-vásárlási programját, amit azonban szeptember vége helyett októberig végéig kiterjeszt.

A szakértők szerint ez azt jelzi, hogy a Fed továbbra is szkeptikus a gazdaság alakulása kapcsán. Ezt alátámasztja az is, hogy a Fed-közleményben nem szerepelt egy lehetséges kamatemelés lehetősége.
A Fed úgy vélte, hogy a gazdaság összességében már stabilabb, és a válság mélypontján már sikerült, vagy hamarosan sikerül túljutni.  

A népszerűség ára?
Megállíthatatlanul csökken Obama népszerűsége
A Fed márciusban határozott arról, hogy a gazdaság élénkítése céljából hat hónapon át 300 milliárd dollár értékben vásárol hosszúlejáratú államkötvényeket. Eddig 253 milliárd dollár értékben vásárolt.

Röviddel a kamatdöntés bejelentése előtt New Yorkban a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 132 pont, a Nasdaq mutatója 33 pont nyereségen állt. Mintegy 30 perccel később a DJIA indexe 94 pont, a Nasdaq-é 25 pont növekedést mutatott. New Yorkban az euró 1,4235 dollárról 1,4138 dollárra gyengült közel 30 perc alatt.

Helyben jár az alapkamat, elszaladt a hiány

Júliusban  180,68 milliárd dollár volt az amerikai költségvetés hiánya. Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban volt deficites az amerikai költségvetés. A szakértők valamivel kisebb, 177,5 milliárd dolláros júliusi deficitet vártak.

A júliusi hiánnyal együtt a halmozott deficit 1,267 ezer milliárd dollár volt az októberrel kezdődött költségvetési évben. Ez több mint a háromszorosa az egy évvel korábbinak.

Az amerikai kormányzat azzal számol, hogy a szeptemberrel záródó költségvetési év hátralevő részében tovább nő a deficit, elérheti az 1,841 ezer milliárd dollárt. Ez több mint a négyszerese lenne az előző költségvetési év 454,8 milliárd dolláros hiányának.

Nőtt az amerikai külkermérleg
Soros már látja a fényt az amerikai alagút végén
USA: meglepő adatok a munkanélküliségről
Brutális az amerikai deficit

MTI, Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG