1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az ellenzéki pártok "kampányszámlán" teregetnék ki, mennyit költenek a választási időszakban. A civilek szerint költsenek inkább ötször annyit, de legalább vallják be
A Fidesz és a KDNP nem támogatja azt a javaslatot, hogy a pártok kampányra fordítható költési keretét akár ötszörösére emeljék meg, ehelyett inkább olcsóbb és rövidebb kampányra lenne szükség - jelentette ki Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Közölte: a Fidesz péntek délelőttre összehívott egy egyeztetést a parlamenti frakcióval rendelkező pártok részére a párt- és kampányfinanszírozás kérdésében, azonban ezen az egyeztetésen a Fideszen kívül csak a KDNP és az SZDSZ vett részt, az MSZP nem.

Elmondta, hogy a Fidesz és a KDNP által támogatott törvényjavaslatban, melyet hétfőn be is nyújtanak az Országgyűlésnek, többek között a kampányköltségek csökkentése, valamint a választási időszak lerövidítése szerepel.

Már az alapoknál nem stimmel a választási rendszerünk?
Amíg van kopogtatócédula, nincs tiszta választás
A Fidesz "kampányszámla" bevezetését javasolja a következő évi választási kampányban az átláthatóság miatt - jelentette ki. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a jelöltek, jelölő szervezetek, a választási kampány alatt, a választási kampánnyal összefüggő költségeket csak a kampányszámláról fizethetnék ki. Ezt a számlát az Allami Számvevőszék ellenőrizné - mondta.

Nyitrai Zsolt közölte: pártja és a KDNP is elfogadhatatlannak tartja azt a javaslatot, ami a pártok kampányra fordítható költési keretét akár ötszörösére emelné meg.

Az ellenzéki képviselő azt nevezte a jó megoldásnak, ha nem emelkedik a pártok kampányra fordítható pénze, hanem a választási időszak lerövidül, a kampányköltség pedig csökken. Elmondta, a törvényjavaslatban az is szerepel: kampányidőszakban, országos kereskedelmi médiában a jelölő szervezetek nem adhatnának fel hirdetéseket, így lehetne csökkenteni a kampányköltségvetést. Hozzátette: javaslatukban az szerepel, hogy csak minimális kampánycsend lépne életbe a médiában.

Beszélt arról is, hogy a tervezetnek része a "kormánystop" intézménye, mely szavai szerint azt jelenti: a kormányzat, a minisztériumok, az állami részvétellel működő vállalatok egy meghatározott időszakban nem adhatnának fel önmagukat népszerűsítő hirdetéseket.

Nyitray Zsolt a sajtótájékoztatón újból felszólította a kormányt arra, hogy hozza nyilvánosságra a következő fél éves médiahirdetési tervét. A nem indokolt hirdetéseket ugyanis a Fidesz szerint vissza kell vonni - tette hozzá. A választások állami költségét azzal is lehetne csökkenteni, ha racionalizálnák a választási informatikai kiadásokat - jelentette ki.

Vejkey Imre, az Országos Választási Bizottság (OVB) a KDNP által delegált tagja a részletekről szólva elmondta: a Fidesz-KDNP szövetség egy harmincnapos kampányidőszakot javasol a törvénytervezetben. Kiemelte azt is: a "kormánystop" időszaka azonban hosszabb lenne, az Országgyűlés megválasztását követő negyedik év január elsejétől lépne hatályba.

A KDNP-s delegált emlékeztetett arra: a Velencei Bizottság még 2005-ben adta ki azon nyilatkozatát, mely azt fogalmazza meg, hogy a választást megelőző egy éven belül nem lehet módosítani a választási törvényt. A bizottság nyilatkozatának figyelembevételével a választási eljárásról szóló törvény csak olyan kérdésekben módosítható, mint amit a Fidesz-KDNP törvénytervezete tartalmaz - jelentette ki.

Nyitrai Zsolt közölte: a pénteki egyeztetésen Horn Gábor, az SZDSZ-t képviselő politikus több pontban előzetes támogatását fejezte ki a javaslattal kapcsolatban, hozzátéve azt: a liberális párt a hétfői frakcióülésen tekinti át a törvénytervezetet. "Az MSZP véleményét nem ismerhettük meg" - tette hozzá Nyitrai Zsolt.

A fideszes képviselő emlékeztetett arra: a Fidesz-KDNP által kidolgozott törvényjavaslat elfogadásához kétharmados támogatottságra van szükség az Országgyűlésben, tehát az MSZP nélkül nem lehet azt elfogadni. Ezen a héten hétfőn nem született megállapodás a parlamenti pártok között arról, hogy tudnák-e támogatni a Transparency International Magyarország és a Freedom House Europe kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatának szövegét az Országgyűlésben.

A két társadalmi szervezet törvényjavaslatában szerepel többek közt az: a jelenlegi egymillió forint helyett képviselőjelöltenként ötmillió forintot lehessen a kampányra fordítani.

A gárdára épít a Jobbik
15 évre tervez a Fidesz
Bajnai: kaszkadőr vagyok, nem dublőr
A Fidesz megvágná a kampánypénzeket 
Dúl a médiaháború: kivéreztetik az MTV-t?
Veres János képviseli majd hazánkat az Unióban?

MTI, Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG