3p
A vártnál kedvezőbbek lettek az ipari termelés júniusi adatai: a szakértők úgy számoltak, hogy az orosz-ukrán konfliktus nagyobb galibát okoz majd. Ha viszont ez ilyen jól megy, a vártnál jelentősebb lehet idén az ipar növekedése, főleg ha az autóipar tovább húzza a beszállító ágazatokat is.

A Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt előzetes adatai szerint az ipari kibocsátás júniusban 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőtt. Részletek >>

Nagyon masszív növekedés jöhet

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint a vártnál jobban teljesített az ipar annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban az orosz-ukrán konfliktus miatt az ipar, ezen belül is elsősorban a gyógyszergyártás kisebb visszarendeződését tapasztalták.

A júniusi adatok azt mutatják, hogy az ágazati konjunktúra sokkal szilárdabb lábakon áll, mint amire korábban gondoltak, ami egy nagyon masszív és jelentős ipari növekedést vetít előre az idei év folyamán - mondta.

Kifejtette: valószínűleg továbbra is az autóipar dominál a termelés növekedésében a korábban hazánkba települt gyáraknak köszönhetően, azonban kedvező jel az is, hogy az iparág maga után húzza a beszállítói ágazatokat. A korábbi beruházásoknak jelentős másodkörös hatása szélesebb bázison nyugvó növekedést eredményez - vélekedett.

Az elemző hangsúlyozta: az orosz-ukrán konfliktus továbbra is egy lefelé mutató kockázat, amelynek nyomon követése elengedhetetlen.

Mostantól egy kicsit azért lassítunk

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén úgy véli, hogy a júniusi ipari termelési adatok jobbak a várakozásoknál, gyorsuló növekedés mutatkozik. A májusi gyengébb adat - 9,6 százalékos növekedés a márciusi 10,6 százalékos után éves szinten - átmeneti megtorpanás volt csak és folytatódik a pozitív tendencia az iparban.

Hozzátette: mivel előzetes az adat, részletes számok még nincsenek a növekedés pontos összetételéről, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján lehet tudni, hogy az autóipar volt a növekedés motorja, de más iparágak, mint a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása is kezdett felzárkózni mellé.

A szakértő arra számít, hogy a növekedési ütem kicsit lassulni fog a következő hónapokban, mivel a harmadik negyedévtől már a tavalyi bázisadatok is kedvezőbbek lesznek.

Még az időjárás is velünk volt

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az MTI közlése szerint az adatok ismertetésekor elmondta, hogy a korábbi tendenciának megfelelően a járműgyártás növekedésének valóban döntő része van a kedvező adatban, de minden feldolgozóipari területen növekedés figyelhető meg. Emellett az első fél év kedvező időjárásának köszönhetően a zöldség- és gyümölcstermelés számottevően nőtt júniusban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG