1p
Korrigálná az MSZP azt a törvényhozási "bakit", amely miatt a parlamenti képviselők egy része jövőre eddigi költségtérítése dupláját kaphatja választókerületi pótlék címén
Korrigálná az MSZP azt a törvényhozási "bakit", amely miatt a parlamenti képviselők egy része a költségtérítés jövő évi megszüntetésével a jelenlegi költségtérítése dupláját kaphatja választókerületi pótlék címén. Göndör István (MSZP), az eredeti javaslat készítője módosító indítványt nyújtott be a parlamentnek csütörtökön, amelyet a tervek szerint hétfőn megvitatnak a képviselők, és lehetőség szerint szavaznak is róla.

A nyári ülésszak végén fogadta el a parlament konszenzussal azt a kétharmados többséget igénylő törvényt, amely szerint 2010-től az országgyűlési képviselők javadalmazása adóköteles. Az alapdíj és a bizottsági vagy országgyűlési tisztségért járó pótdíj mellett jövedelemnek minősül a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás is, amelyekből számlák alapján írhatók le a költségek.

Most Göndör István úgy korrigálna, hogy módosítja a választókerületi pótlék kiszámítását: a pótlék megállapításánál - vetítési alapként - legfeljebb az alapdíj kétszerese vehető figyelembe. Azaz jövőre a bizottsági alelnöki szinten befagyasztja a pótlékot, ennél többet más tisztségviselők - az Országgyűlés elnöke, alelnökök, bizottsági elnökök, frakcióvezetők - nem kaphatnak.

A jövő évtől életbe lépő új szabályok szerint ha egy képviselő egyetlen számlát sem nyújt be, akkor teljes jövedelme adóköteles. Minden egyes képviselő saját maga dönthet úgy - mint a vállalkozók -, hogy nem gyűjt számlákat (ebben az esetben a bevételének 10 százalékát tekinti költségnek), vagy nyilatkozik év elején, hogy számlákat gyűjt, és becslést készít arról, hogy bevételének hány százalékát tudja elszámolni az év folyamán.

A törvény zárószavazása előtt voksoltak be a képviselők egy olyan rendelkezést, amelynek alapján jövőre csaknem 70 képviselő a jelenlegi költségtérítésének akár a dupláját, míg az "átlagos" honatyák a másfélszeresét vihetnék haza.

Akkor Göndör István úgy nyilatkozott: az eredeti javaslata szerint egy "átlagos" képviselő, aki csupán egy bizottságnak a tagja, 70-80 ezer forintos havi veszteséget könyvelt volna el jövőre, míg az új, a parlament által végül elfogadott törvényjavaslat szerint ez most hozzávetőleg 20 ezer forint lesz.

Tény azonban, hogy azoknál, akik nem csupán egy bizottsági tagság után kapják a pótdíjat, az új rendszer torzít - közölte a szocialista politikus. Kiemelte: ezért most a pótdíjakat át kell tekinteni az érintett körnél, ami csaknem 70 ember érinthet.

Göndör István nyáron azt ígérte: ősszel a parlament elé terjeszt egy törvénymódosítást, amely 2010. január 1-jére, mire a jogszabály hatályba lép, rendezi a kérdést. A szocialista politikus szerint a gyors törvényalkotás miatt fordulhatott elő a "baki".

Azzal, hogy a képviselők a nyári ülésszak végén törvényt fogadtak el a költségtérítésük újraszabályozásáról, okafogyottá vált Seres Mária népszavazási kezdeményezése; az Alkotmánybíróság júliusban mondta ki, hogy nem tartható e témában referendum.

Képviselői számlák: eldőlhet a szavazás sorsa
Seres: ki javasolta a költségtérítési bakit?
Számlagyűjtési kényszer a parlamentben
Költségtérítés: túl sok a 80 ezres veszteség?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG