2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kínában az elemzők által vártnál jelentősebben lassult az éves infláció januárban, a havi szintű növekedés megegyezett a decemberivel – áll a statisztikai hivatal szerdai jelentésében. Ismét felerősödött a deflációs veszély.

Kína éves inflációja október óta a legalacsonyabb szintre, 0,2 százalékra lassult januárban az egy hónappal korábbi 0,8 százalékról. Az elemzői várakozások átlagában 0,4 százalékos éves infláció szerepelt.

Az élelmiszerárak három hónap után először estek, 0,7 százalékos csökkenést mértek a decemberi 1,1 százalékos emelkedést követően. Januárban különösen a sertéshús, a tojás és az étolaj ára csökkent. A nem élelmiszerek árának emelkedése 0,8 százalékról 0,4 százalékra lassult.

Az élelmiszer- és energiaárakat nem számítva a maginfláció hat hónapja a legalacsonyabb, 0,8 százalék volt januárban, miután decemberben és novemberben egyaránt 1,2 százalékot jegyeztek föl.

Havi szinten a fogyasztói árindex 0,2 százalékkal emelkedett, megegyezett a decemberivel, de elmaradt a 0,3 százalékos piaci várakozástól.

Ugyancsak a statisztikai hivatal adatai szerint az éves szintű termelőiár-csökkenés 1,4 százalékra mérséklődött januárban a decemberi 1,9 százalékról. Havi szinten 0,4 százalékos növekedést mértek, ami 2023 szeptembere óta a legmagasabb.

A chipgyártónak jól megy

Egy másik friss hír Kínából, hogy jelentősen növelte eredményét az ország legnagyobb chipgyártója, az SMIC a tavalyi utolsó negyedévben.

A Semiconductor Manufacturing International Corp. (SMIC) arról jelentett, hogy adózott eredménye 60,7 százalékkal, 173 millió dollárra emelkedett, miközben a bevétel 13 százalékkal, 2,5 milliárd dollárra bővült.

Az elemzők kisebb, átlagosan 170 millió dollár negyedéves profitra és szerényebb, 2,4 milliárd dolláros bevételre számítottak.

Tavaly az SMIC egész évi adózás utáni nyeresége 39 százalékkal, 685 millió dollárra nőtt, a bevétele pedig 16 százalékkal, 9,3 milliárd dollárra emelkedett. 

Az SMIC az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévihez hasonló bevétellel számol, míg a bruttó árrés várhatóan 18-20 százalék közötti lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG