2p

Egy demokrata és egy republikánus szenátor szankciókat vetne ki magas rangú magyar képviselőkre, mert Orbán Viktor megvétózta a 90 milliárd eurós, Ukrajnának szánt európai uniós hitelt. Az erről szóló törvényjavaslatot már be is nyújtották, elfogadása esetén Donald Trump dönthetne a szankciók részleteiről.

Két amerikai szenátor – Jeanne Shaheen demokrata és Thom Tillis republikánus – egy olyan törvényjavaslatot készül benyújtani, amely magas rangú magyar tisztviselőket szankcionálna. Shaheen és Tillis azért szeretné ezt elérni, mert Magyarország több alkalommal is blokkolta az Ukrajnának szánt pénzügyi és katonai támogatásokat, valamint továbbra is fenntartja energiafüggőségét Oroszországtól – írja az Index.

A „Putyin blokkolása” nevű törvény arra kötelezné az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat alkalmazzon magyar kormányzati szereplőkkel szemben, akik részt vesznek az orosz energia importjának fenntartásában, illetve akadályozzák az Ukrajnának nyújtott segítséget.

A kezdeményezés egyik fő célja Oroszország háborús finanszírozási lehetőségeinek csökkentése az orosz energiahordozókhoz kötődő bevételek korlátozásán keresztül. A szenátorok szerint az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek egységesen kell fellépniük Ukrajna támogatása érdekében.

Az Egyesült Államoknak nem tetszik Magyarország orosz energiafüggősége
Az Egyesült Államoknak nem tetszik Magyarország orosz energiafüggősége
Fotó: MTI / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / Kaiser Ákos

Tillis arról beszélt, hogy Magyarország csak akkor állíthatja helyre kapcsolatait szövetségeseivel, ha csökkenti függőségét az orosz energiától és megszünteti Ukrajna támogatásának akadályozását. Shaheen hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes hírek szerint a Trump-adminisztráció magas rangú képviselői a közeljövőben Magyarországra látogatnak. Úgy látja, az amerikai vezetésnek nem kellene támogatnia korrupcióval vádolt kormányokat, miközben azok továbbra is hozzájárulnak az orosz háborús gépezet működéséhez.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az Európai Unió 90 milliárd eurós hitelének a feloldása létfontosságú lenne az ukrán hadsereg és a dróngyártás finanszírozásához. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG