2p
A NAV munkatársainak azt tűnt fel, hogy a sofőr zavart, ideges volt.
Kép forrása: NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Heves megyei munkatársai közúti ellenőrzést tartottak az M3-as autópályán, amikor egy toalettpapírt szállító kisteherautóban elrejtve megközelítőleg 400 darab hamis parfümöt találtak - közölte az adóhatóság a Facebook-oldalán.

A pénzügyőrök az M3-as autópálya ecsédi pihenőjénél megállítottak egy Mercedes Sprinter típusú teherautót, amely toalettpapírt szállított Budapestről Debrecenbe.

A gépjármű átvizsgálásakor a toalettpapír-kötegek között gondosan elrejtve, összesen 10 kartondoboz, megközelítőleg 400 darab különféle márkás parfüm került elő. A sofőr által átadott dokumentumok nem voltak alkalmasak az áruk eredetének igazolására. Elmondta, hogy a budapesti piacon vásárolt parfümöket csak szívességből, ellenszolgáltatás nélkül szállította Debrecenbe egy helyi lakos kérésére, akivel csak telefonon tartja a kapcsolatot és a nevét sem tudja.

Csoki és kávé a raktérben

A teherautó rakteréből előkerült még mintegy 300 ezer forint értékben csokoládé, kávé, zokni, öv, nadrág, fürdőszobai szőnyeg, amelyek eredetét a gépjárművezető szintén nem tudta igazolni. Elmondta, hogy ezeket a termékeket ő maga szerezte be ajándéknak. A termékeket a pénzügyőrök lefoglalták, a kiérkező kormányhivatal munkatársai pedig a talált csokoládét és kávét megsemmisítették.

A parfümökről a szakértő megállapította, hogy azok nem eredetiek. A NAV a mintegy 9,5 millió forintot érő illatszereket lefoglalta és iparjogvédelmi jogok megsértésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a NAV pénzügyi nyomozóinál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG