2p

Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 

Volodimir Zelenszkij szerint az iráni háború haditechnikai, mindenekelőtt légvédelmi erőforrásokat von el Ukrajnától – idézi a BBC ukrán elnökkel készített interjúját az MTI.

Az államfő arról beszélt a vasárnapi műsörban, hogy nagyon rossz érzései vannak azzal kapcsolatban, hogy az iráni háborúnak milyen hatásai lesznek az ukrajnai helyzetre: úgy látja, az Egyesült Államok jelenleg nagyobb figyelmet fordít a Közel-Keletre, mint Ukrajnára. Az iráni háborút látja amögött is, hogy bár az amerikaiak folyamatosan tárgyalnak külön az oroszokkal és külön az ukrán féllel, az ukrajnai helyzetről folyó háromoldalú találkozókat folyamatosan halasztgatják.

Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt szeretné, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon, mivel a hosszan tartó háború az energiahordozók árainak emelkedése mellett apasztja az Egyesült Államok fegyverkészleteit, elvonja a légvédelmi rendszereket gyártó amerikai vállalatok által gyártott eszközöket is, így Ukrajnának kevesebb védelmi erőforrás jut.

„Putyin gyengíteni akar bennünket, és ennek egyik módja a Közel-Kelet” 

– mondta.

Az amerikai hadiipar jelenleg havonta 60-65, vagyis évente mintegy 700-800 Patriot légvédelmi rakétát gyárt, és csak a közel-keleti háború első napján 803 ilyen légvédelmi eszközt vetettek be.

Az ukrán elnök a brit parlamentben is beszédet tartott a héten, és elmondta: Ukrajna is segíti a Perzsa-öböl térségének nem hadviselő országait, amelyeket iráni drón- és rakétatámadások érnek. Az ukrán katonai szakértők jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben, Katarban és Szaúd-Arábiában tevékenykednek, és úton vannak Kuvaitba is –mondta Zelenszkij. Hozzátette: az ukrán kormánynak egyértelmű bizonyítékai vannak arra, hogy az Irán által a Perzsa-öböl térségében bevetett Sahíd drónokban orosz gyártmányú részegységek is vannak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG