3p

Moszkva megvárja, hogy Kijev változtasson álláspontján a tárgyalások ügyében

Oroszország megvárja, hogy a jelenlegi ukrán elnök álláspontja megváltozzon vagy a következő ukrán elnök más állásponton legyen a Moszkvával folytatott tárgyalások ügyében, a megállapodáshoz szükség van Kijev részvételére - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak, írja az MTI.

A lehetetlenség kategóriája. Fotó: Facebook
A lehetetlenség kategóriája. Fotó: Facebook

"Nem, a tárgyalásokhoz két fél kell" - felelt Peszkov arra a kérdésre, hogy lehetséges-e megállapodás a hivatalos Kijev részvétele nélkül.

"Most vagy megvárjuk, hogy a jelenlegi elnök (Volodimir Zelenszkij) megváltoztassa az álláspontját, vagy kivárunk egy másik elnököt, aki más álláspontot képvisel az ukrán nép érdekében" - nyilatkozott   Peszkov, aki arra reagált, hogy az ukrán államfő kedden rendeletben jelentette ki a kijevi Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács döntését, miszerint Zelenszkij nem tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mert a lehetetlen kategóriájának tartja azt.

Pedig mint mondja: a Kreml szóvivője szerint Oroszország már a "különleges hadművelet" megkezdése előtt is elkötelezettje volt az ukrajnai helyzet diplomáciai rendezésének.

Peszkov kérdésre válaszolva kifejtette azt is, mit gondol az orosz-ukrán konfliktus Elon Musk milliárdos által felvetett rendezési tervére. A szóvivő "nagyon pozitívnak" nevezte, hogy egy olyan valaki, mint Musk békés megoldást keres az ukrajnai helyzetre.

Mint mondta, Musk "sok hivatásos diplomatával ellentétben még mindig a béke megteremtésének módjait keresi", Oroszország pedig mindig is azt támogatta, hogy "feltételei tárgyalások útján teljesüljenek", de ezek teljesítése nélkül lehetetlen megteremteni a békét.

Elon Musk azt javasolta, hogy a Krím maradjon Oroszország része, de a Donyec-medencében, valamint Herszon és Zaporizzsja megyékben tartsanak új népszavazást az ENSZ égisze alatt és hogy biztosítsák a Krím vízellátását, Ukrajnának pedig a semleges státuszt.

"A nyugati média, a nyugati politikusok, az államfők most túlzásba viszik a nukleáris retorikai gyakorlatot. Mi ebben nem akarunk részt venni" - mondta Peszkov, arra a kérésre válaszul, hogy kommentálja a londoni The Times című napilap cikkét, amely szerint a NATO arra figyelmeztette a szövetség tagjait, hogy Oroszország atomkísérleteket végezhet Ukrajna határán, a Fekete-tengeren.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG