2p

A milliárdos ideiglenesen felfüggeszti a felvásárlást.   

Elon Musk milliárdos befektető pénteken bejelentette:

"ideiglenesen felfüggeszti" a Twitter felvásárlását, miután egyelőre nem sikerült a platform vezetőségével megegyezésre jutni a hamis felhasználói fiókok és a kéretlen levélszeméttel kapcsolatos szabályokról.

A világ leggazdagabb emberének számító Musk Twitter-üzenetében közölte: az üzletet mindaddig felfüggesztik, amíg nem teszik elérhetővé azokat a számításokat, melyek alátámasztják a cég állítását, miszerint a hamis és levélszemetet terjesztő fiókok a mikroblog körülbelül 93 millió felhasználójának kevesebb mint öt százalékát érinti, írja az MTI.

Musk 44 milliárd dollárt adna a Twitterért. Forrás: Depositphotos
Musk 44 milliárd dollárt adna a Twitterért. Forrás: Depositphotos

Korábban hangsúlyozta, hogy csak ritka esetekben szabadna törölni a felhasználói fiókokat, ha például kéretlen levélszemetet terjesztenek. Mint mondta, az illegális, vagy destruktív tartalmú bejegyzéseket ugyanakkor törölni, illetve láthatatlanná kell tenni, a fiókokat azonban nem szabadna végérvényesen törölni.

Mindemellett a Twittert olyan digitális köztérhez hasonlította, "ahol az emberiség jövője szempontjából létfontosságú kérdésekről vitatkoznak".

Egyelőre nem tudni, hogy a vitás kérdések miatt meghiúsul-e a megállapodás - teszi hozzá az AP hírügynökség.

A piacok hevesen reagáltak a bejelentés hírére: a Twitter tőzsdei árfolyama mintegy 14 százalékot esett a piacnyitás előtti kereskedésben, és 34,5 dolláron állt,

írta a Handelsblatt.        

A Twitter vezetősége - amely egyelőre nem reagált Musk pénteki bejelentésére - április végén fogadta el az amerikai üzletember mintegy 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát.

Musk a felvásárlást azzal magyarázta, hogy a közösségi hálózatot "a szólásszabadság platformjává" kívánja tenni szerte a világon.

Az üzletember április elején vásárolta be magát meglepetésszerűen legnagyobb részvényesként a Twitterbe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG