Cikkek
Cikkek
Még alacsony szinten a hazai K+F költés
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 17:55
Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a GDP 0,94 százalékát fordítják
kutatás-fejlesztésre, míg az európai uniós átlag két százalék körül
van - mondta Greiner István a Magyar Innovációs Szövetség
alelnöke. Magyarországon jelenleg a K+F ráfordítások egyharmada az üzleti
szféra költése, a többi a közvetlen és közvetett költségvetési
forrás - közölte Greiner István. A kutatás-fejlesztés területén a bevételeikhez képest jelentős ráfordítást tavaly mintegy 200 cég végzett Magyarországon, beleértve
az olyan külföldi cégeket is, amelyeknek itt van a kutatási
központjuk. Fontos lenne néhány éven belül megduplázni a K+F ráfordításokat
és megfordítani az arányt: a vállalkozások finanszírozzák ennek
kétharmadát és csak egyharmad jusson az államra - magyarázta a
Magyar Innovációs Szövetség alelnöke. Hosszabb távon, 2015-ig az
Európai Unió törekvéseivel összhangban a GDP három százalékát
kellene K+F-re költeni.
Cikkek
MKB: folytatódik a holding struktúra átalakítása
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 17:45
A zágrábi cégbíróság - végelszámolás befejezése címén - törölte a cégjegyzékből az MKB Bank kizárólagos tulajdonában volt Convest Banka horvát hitelintézetet - tette közzé az MKB. A bank tőzsdei éves jelentése szerint az idén folytatja a
holding struktúra racionalizálását, ami magában foglalja több
részesedés végelszámolását, illetve értékesítését, összesen 4
milliárd forint összegű befektetett tőkét felszabadítva az MKB
számára. A hitelintézet az idén az MKB-Euroleasing Rt.-ben a csoport
üzleti bővülésének finanszírozására várhatóan 1 milliárd forintos, a
banküzem működtetését biztosító MKB Üzemeltetési Kft.-ben pedig a
bank beruházási tervének végrehajtásához 5 milliárd forintos
tőkebefektetést hajt végre.Felminősítették az MKB-t
Cikkek
4-es metró: olcsóbb lenne egy szakaszban?
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 17:31
A budapesti 4-es metró előzetes becslések szerint közel 300 milliárd forintos beruházási költségeiből mintegy 10-15 százalékot lehet megtakarítani. De csak akkor, ha az új metróvonal 14 állomása nem két, hanem egy szakaszban készül el - mondta Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóságának vezetője. Mint mondta: a 4-es metró beruházási költségének 75 százalékát - mintegy 225 milliárd forintot az Európai Beruházási Bank hitele fedez majd, a fennmaradó 75 milliárd forint összeg 70 százalékát a kormány, 30 százalékát a Fővárosi Önkormányzat finanszírozza.110 új kocsi a 2-es metróra
Cikkek
Eladták a békéscsabai repülőtér egy részét
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 17:27
A Békés Megyei Önkormányzat a tulajdonát képező régi, fű
borította békéscsabai repülőtérből 50 hektárt értékesített a
békéscsabai székhelyű Csaba Center Invest Kft.-nek - közölte a megyei közgyűlés elnöke.
Varga Zoltán szerint az ingatlan értékesítésére csak akkor
kerülhet sor, ha a megye megépíti a már korábban kijelölt új helyen
a beton leszállópályát, amelynek költsége várhatóan nettó 1,4
milliárd forint lesz. A vevő tulajdonos-ügyvezetője az MTI érdeklődésére az
ingatlanfejlesztési céllal megvásárolt terület vételáráról mindössze
annyit közölt, hogy az megfelel a piaci árnak és több száz millió
forintra rúg.
Cikkek
A magas olajárak lassítják a világgazdasági növekedést
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 17:10
Ennek ellenére nem térítik el a világgazdaságot a mostani, évtizedek óta nem tapasztaltan gyors fejlődési pályáról - értékelték a helyzetet a G-10, vagyis a Tizek csoportjának központi banki vezetői. A világgazdaság gyors, az idén várhatóan 4 százalék körül mozgó növekedését támogatja a fejlődő országok, köztük elsősorban Kína fellendülése - közölte Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank vezetője.Év végi gondok lehetnek az olajpiacon
Cikkek
Miniszteri egyeztetés a gazdák megbízottaival
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 16:50
Az agrártárca új vezetője várhatóan a jövő héten egyeztet a
gazdademonstrációt követő megállapodást aláíró szervezetek
megbízottaival a megállapodásban rögzítettek végrehatásáról - mondta
el Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek
Szövetségének főtitkára. Május 11-én lejár az idei agrártámogatási kérelmek beadási
határideje - figyelmeztetett a főtitkár. Budai Gyula jogi szakértő
hozzátette: a SAPS, azaz közvetlenül az uniótól érkező támogatás és
a Top up összege az idén megegyezik. Így összesen hektáronként
172,42 euróra, azaz több, mint 40 ezer forintra számíthatnak az idén
a gazdálkodók területalapú támogatásként.
Cikkek
Osztrák tapasztalatok a feketemunka terén
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 16:50
Az osztrák szakszervezeti tapasztalatok átvétele segítheti a feketemunka elleni
küzdelmet - jelentette ki Németh Kálmán, a Nyugat-Magyarország
Burgenland Szakszervezetei Eurégiós Együttműködés soros elnöke. Rámutatott: a szomszédos országban erős a szakszervezet,
amely jól együttműködik a munkaügyi felügyelőséggel, ezért
hatékonyabbak a munkaügyi ellenőrzések, mint Magyarországon.Gerhardt Michalitsch, az ÖGB osztrák szakszervezet burgenlandi
tartományi szervezetének titkára elmondta: Ausztriában komoly
lépések történtek a feketemunka felszámolása érdekében, ennek
ellenére szavai szerint nincsenek pontos számaik a feketemunka
arányáról. "Egyes foglalkozási területeken már egyáltalán nem beszélhetünk
fekete munkáról, de az építőipar, a vendéglátás, valamint a
mezőgazdasági segédmunka területén becsléseink szerint elérheti akár
a 20 százalékot is" - mondta az osztrák szakszervezeti vezető.Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Már az irániaknak sem kell a Rover
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 16:33
Lapjelentések szerint az iráni autógyárak elveszítették
érdeklődésüket a brit MG Rover megvásárlása iránt. "A
márkahasználati jogokat már értékesítették, gyártó berendezéseikre
pedig nincsen szükségünk" - idézik iráni lapok Eschak Dschahangiri
ipari minisztert. A miniszter az elmúlt hónapban fejtette ki országa
készségét az autógyár átvételére abban az esetben, ha sikerül
ázsiai, például kínai vagy indiai partnereket találni. A Rover április közepén jelentett csődöt, miután kudarcba
fulladtak a kínai Shanghai Automotive autógyárral folytatott
tárgyalások. Korábbi hírek szerint az Iran Khodro és SAIPA iráni autógyárak
is fontolóra vették a brit Rover megvásárlását Több mint 200 vállalat érdeklődik a Rover iránt
Cikkek
Bonyolódik a bosnyák Energopetrol privatizációja
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 16:15
Bosznia arra szólította fel az OMV-t és a Mol-INA alkotta konzorciumot, hogy tegyenek közös ajánlatot az Energopetrol olajcég megvásárlására. Az Energopetrol 67 százalékának felvásárlására ajánlatot tett cégek közül a Mol-INA ajánlatát tekintette a privatizációs bizottság a legjobbnak, az OMV-t és egy bosnyák vállalatot megelőzően. A bosnyák fél azonban attól tart, hogy ha a Mol-INA kettős privatizálja az Energopetrolt, ez esetben olyan monopólium jönne létre, amelyben az INA-ban többségi tulajdonnal rendelkező horvát kormány jutna erős szerephez. A Mol/INA konzorciumot ajánlják a bosnyák Energopetrol vevőjének
Cikkek
Romlottak a vállalkozások kilátásai
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 15:55
Az elmúlt fél évben tovább romlott a vállalkozások konjunkturális helyzete. Az összesített változásokat kifejező mutató egy 100-as skálán 53-ról 51-re való csökkenést jelez - hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáselemző Intézet tájékoztatóján. Az 1723 vállalkozást átfogó áprilisi felmérés azt mutatja, hogy miközben romlott a cégek konjunkturális helyzete, addig jelentős részük e romló tendencia megfordulására számít rövid távon - mondta Parragh László, a Vállalkozáselemző Inézet elnöke. Mint mondta: Legrosszabbak a mikro-vállalkozások várakozásai, míg a nagy cégek véleménye kevésbé pesszimista.
Cikkek
Pintér István marad a Rába vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 15:35
Pintér István marad a Rába Járműipari Holding Rt. vezérigazgatója. Az igazgatóság további három évre meghosszabbította kinevezését - közölte a cég a BÉT honlapján. A közlemény szerint az elmúlt két évben a vezérigazgató programja alapján zajlott a Rába Rt. hatékony működési feltételeinek megteremtése. A 2003-tól a cég élén álló vezérigazgató intézkedéseinek eredményeként a társaság növekedési pályára állt - teszik hozzá. A magyar számviteli előírások alapján készült auditált eredménykimutatás szerint az anyavállalat a tavalyi évet 40,155 milliárd forint árbevétellel és 458 millió forint adózott veszteséggel zárta.
Cikkek
350 milliós cigi-fogás Budapesten
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 15:25
Közel 350 millió forint értékű illegális dohányszállítmányt foglaltak le egy
budapesti vámudvarban - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség
Országos Parancsnokságának szóvivője A nyomozók egy Kínában feladott, cseh kamionnal szállított konténert ellenőriztek. Az okmányok alapján a szállítmány cipőt
tartalmazott, viszont a konténerben a cipők mögött összesen 45 000
karton magyar adó- és zárjegy nélküli cigaretta is lapult - mondta.
300 milliárd forintot füstölünk el évente
Cikkek
Romániában visszaestek a külföldi közvetlen tőkebefektetések
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 15:05
Romániában az első két hónapban 20 százalékkal csökkentek a külföldi közvetlen tőkebefektetések - a román nemzeti bank adatai szerint. Tavaly egész évben a tőkebefektetések értéke elérte a 4 milliárd eurót, ez elsősorban a privatizációs ügyleteknek, mindenekelőtt az OMV Petrom felvásárlásának volt köszönhető.
Cikkek
Lépések az egészségügyben
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 14:14
Nemzeti
Rákellenes Program elindítását jelentette be Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök hétfőn a parlamentben
Cikkek
300 milliárd forintot füstölünk el évente
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 13:45
A hatodik helyet foglaljuk el az elszívott cigaretta mennyiségét illetően - a 16 éves korosztály 76 százaléka már kipróbálta
Cikkek
Nem nyúlt a kamathoz a brit jegybank
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 13:35
A brit központi bank változatlanul, 4,75 százalékon hagyta az irányadó kamatát. A döntés megfelelt az elemzők várakozásának. Kora tavasszal még azzal színezték a várakozást, hogy az idén mindenképpen lesz emelés, legkorábban a második negyedévben, most viszont, a gazdaság helyzetét látva, néhányan már 4 százalékos vagy annál is alacsonyabb szintet képzelnek az év végére, annak ellenére, hogy az infláció a kamatemelés híveinek ad érveket a központi bank pénzügypolitikai tanácsában. Egyelőre maradt a brit alapkamat
Cikkek
Csehországban csökkent az infláció és a munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 12:59
Áprilisban 0,1 %-kal nőttek a fogyasztói árak egy hónap és 1,6 %-kal egy év alatt. A gazdaság további javulását valószínűsíti, hogy a munkanélküliség áprilisban 8,9 százalékosra csökkent. Tavaly ilyenkor még 9,6 százalékos volt az állástalanok aránya Csehországban. Magyar jövedelmek: csehek mögött, lengyelek előtt
Cikkek
Szerdától olcsóbban tankolhatunk
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 12:55
A motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 2 forinttal, a gázolajét pedig 3
forinttal csökkenti szerdán a Mol - közölte a társaság. A közlemény szerint ennek hátterében az áll, hogy az elmúlt héten a nemzetközi piacokon csökkent a motorbenzin és a gázolaj jegyzésára. A nagykereskedelmi árak változása következtében szerdától a 95-ös ólmozatlan benzin literenként 254,50 forintba, a 95-ös keverék
benzin 257,50 forintba, a 98-ös ólmozatlan benzin 263,50 forintba,
míg a gázolaj 244 forintba kerül.Olcsóbb lesz a gázolaj
Cikkek
Magyarországra jöhet a Bridgestone
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 12:50
A vezető japán autógumi-gyártó, a Bridgestone tokiói bejelentése szerint
Magyarországon, Tatabánya közelében tervez gumiabroncsgyárat
létesíteni, 190 millió euróért. A cég féléves eredményeinek ismertetésekor azt közölte, hogy az üzem személyautók és kisteherautók számára radiálgumikat gyárt majd, várhatóan 2008-tól. 2009 első félévében a tervek szerint már napi
8000 gumiabroncsot állít elő. A magyarországi üzemmel együtt - amelynek létesítését az
autógumik iránti növekvő kereslettel indokolták - a Bridgestone-nak
már 24 országban 51 üzeme lesz.Áriránytű gumiabroncsokhoz - Ön mennyit költene?
Cikkek
A magyar vásárlóknál az ár a döntő - koncentrálódó kiskereskedelem
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 11:46
2004 végén 77 hipermarket működött Magyarországon, az idén további, mintegy 20 üzlet nyitása várható
Cikkek
A brüsszeli konyhai személyzet fellázadt a munkakörülmények miatt
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 11:33
A brüsszeli EU-központban dolgozó konyhai személyzet fellázadt a munkakörülmények miatt, az alkalmazottak fizetésemelést is kérnek. A munkaadók és a szakszervezetek képviselői kedden tárgyalnak az esetleges 10 százalékos fizetésemelésről, a nagyobb biztonságot nyújtó munkaszerződésekről.Az amerikai székhelyű Sodexho 370 alkalmazottat foglalkoztat az Európai Parlament és a Tanács épületében, míg a brit Compass cég 350 dolgozója üzemelteti az Európai Bizottság konyháját.
A szakszervezet tájékoztatása szerint a konyhák dolgozói havonta átlagosan mindössze 1000 eurót keresnek, s ezért napi 11-13 órát dolgoznak, korszerűtlen berendezésekkel. Sokakat ideiglenes szerződéssel foglalkoztatnak, s ez bizonytalan helyzetet jelent számukra, valamint többek között azt, hogy a parlament rendszeres egy hetes strasbourgi ülése alatt nincs munkájuk, s nem keresnek semmit. Kiszolgáltatottságuk példájaként közölték a sajtóval, hogy egyes szerződésekbe munkáltatójuk belefoglalta, hogy a személyzetnek kötelező mosolyogni felszolgálás közben.eurohirek.hu
Cikkek
Gyurcsány szerint a Richter állami kézben nem fejlődött volna ennyit
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 11:19
A Richter Gedeon Rt. várhatóan 12 milliárd forint értékű beruházásban technológiai
kísérleti nagylabort és egy kémiai kutató épületet épít, amelynek
ünnepélyes bejelentésén hétfőn részt vett Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök is.
A kormányfő a beszédében utalt arra, hogy a Richter Gedeon
Rt. privatizációja helyesnek bizonyult, a gyógyszercég ugyanis
állami kézben nem fejlődött volna ennyit, mint így. Gyurcsány Ferenc
hozzátette: kellenek az ilyen példák, mint amilyeneket a Richter
Gedeon Rt. mutat fel.Richter: csökkenő üzleti, növekvő adózott profit
Cikkek
"Szellemlakóparkok" alakulhatnak ki
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 11:15
A külföldi magánszemélyek és befektetők által vásárolt lakások számának egyenlőtlen eloszlása miatt "szellemlakóparkok" alakulhatnak ki Budapesten, derül ki a Napi Gazdaság cikke szerint az Engel Group negyedéves gyorsjelentéséből. A csoport szerint egy-egy lakóparkban legfeljebb húsz százalék lehet a külföldi, befektetési szándékkal vásárlók aránya, mert csak így lehet biztosítani, hogy aktív közösségi élet alakuljon ki egy-egy lakóházban - írja a napilap. Üresen tátong az új lakások legalább 20 százaléka
Cikkek
Befejeződött a károk felmérése Tokaj-hegyalján
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 10:45
Összesen 307 millió forintos kárt okozott a Tokaj-hegyaljai falvak nem biztosított
épületeiben, valamint az utakban, a közművekben a múlt hét közepén
történt felhőszakadás, a patakok özönvízszerű áradása - közölte
Szabó György miniszterelnöki megbízott. A hatalmas esőzés hat települést sújtott, a legsúlyosabb helyzet Mádon alakult ki, ahol 234 millió forintot kell majd
helyreállításra fordítani. A lakóépületekben mintegy 61 millió
forintnyi kár keletkezett, ebből a mádi házak kára 38 millió forint
- mondta az országgyűlési képviselő. Hozzátette: a hegyaljai falvakban az utakat, önkormányzati épületeket, valamint a közműveket 228 millió forint értékben
rongálta meg az áradat, amelyből Mádon 178 millió forintos kárt
regisztráltak. Szabó György kiemelte: az önkormányzati károkat a kormányzat
teljes mértékben megtéríti, míg a biztosítás nélküli lakóépületek
helyreállításának költségeihez 90 százalékos mértékben járul hozzá a
központi költségvetés. Az említett adatok nem tartalmazzák a lakásbiztosítással
rendelkező épületekben keletkezett károkat, valamint a tönkrement
ingóságok, háztartási berendezések, bútorok és eszközök értékét sem
- hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott.Az Aegon már Mádon vanKatasztrófa Tokaj-hegyalján - 100 év talajpusztulása 1 óra alatt
Cikkek
Árnyalatnyit erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 10:11
A forint néhány fillérrel erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót 249,60/80
forinton jegyezték, 30 fillérrel gyengébben a 249,90/250,10 forintos
pénteki árfolyamnál. A hazai deviza 11,57 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási
sáv erős oldalán nyitáskor. A dollár sem sokat változott, a hétfő reggeli 194,70/90 forintos
árfolyam 30 filléres erősödés a pénteki 194,40/50 forintos kurzushoz
képest. Üzletkötők szerint passzívan indul a hét a bankközi piacokon, az
államháztartási hiány áprilisban a vártnál kisebb lett ugyan, de még
így is csaknem eléri az éves terv 70 százalékát. A pénteken késő
délután közzétett előzetes adatok a kereskedők szerint nem hatottak
a piacra, mivel ott már régóta számolnak a magas hiánnyal. Friss devizaárfolyamok
Cikkek
Jön az indiai VW
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 10:10
A német Volkswagen 900 millió dolláros beruházással összeszerelő üzemet létesít az egyik dél-indiai államban. Egy indiai lap szerint az üzem 10 ezer embernek ad majd munkát. Eddig a Volkswagen leányvállalata, a csehországi Skoda Auto értékesített gépkocsikat Indiában.Volkswagen: csökkenő veszteség, Audi: növekvő nyereség
Cikkek
Továbbra is gyengülő ipari termelést várnak a szakértők Németországban
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 10:05
Márciusban a várakozások szerint 0,5 százalékkal maradt el a februári szinttől, ezzel együtt éves szinten 2 százalékos volt az ipari termelésbővülés. A gyenge német ipari adatok közvetlenül befolyásolják a magyar exportkilátásokat, mivel Németország Magyarország legnagyobb felvevőpiaca.SoKo Pannonia: német építőipari akció
Cikkek
Megszázszorozódott a Csepel vesztesége
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:55
A 2003-as 5,8 millió forintról tavaly 664,5 millió forintra nőtt a Csepel Holding adózott vesztesége, azaz egy esztendő leforgása alatt több mint 110-szeresére emelkedett - derül ki a társaság jelentéséből. A konszolidált beszámoló kedvezőbb képet mutat, a leányvállalatok eredményeinek beszámítása ugyanis 2 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Cikkek
Jelentős megrendelést kapott a Pannonplast
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:50
A vegyipari-csoport meghatározó csomagolóipari tagvállalata, a Pannunion Kft. megközelítőleg 3 milliárd forint értékű megrendelést kapott egy vezető nemzetközi tejipari társaságtól. A szállításokból az év második felében már várhatóan közel 400 millió forint árbevétel realizálódik. A megállapodás 2008-ig évi 600-1000 millió forint többletárbevételt jelent a társaságnak- jelentette be ma a Pannonplast. Faragott veszteségéből a Pannonplast
Cikkek
Akár kuriózum is lehet az FHB-privatizáció
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:49
Még az idén pénzt akar látni az állam az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt.
privatizációjából - derül ki az ÁPV Rt. által az FHB-tranzakció
vezető szervezőjének kiválasztására kiírt pályázatból.
Az FHB privatizációjának második szakasza tőkepiaci
szakértők szerint akár kuriózum is lehet, ha a magánosításra
átcserélhető devizakötvények és forintkötvények egyidejű
kibocsátásával kerül sor, amire még nem volt példa.
Az állam az ÁPV kezelésében lévő, az FHB 6,6 milliárd forintos
jegyzett tőkéjéből 50 százalék + 1 szavazatot képviselő - legfeljebb
33 millió 10 darab, egyenként 100 forint névértékű - törzsrészvényét
kívánja értékesíteni. Tulajdonában van ezen kívül a jegyzett tőkéből
3,2 százalékot képviselő szavazatelsőbbségi részvény is, ezekre
azonban az elsőbbségi tulajdonosoknak elővételi joguk van. Megkezdik az FHB privatizációját
Cikkek
Növelte nyereségét a viszontbiztosítási óriás
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:38
A világ legnagyobb viszontbiztosítója, a német Munich Re az első negyedévben
688 millió euróra növelte az adózott eredményét a tavalyi első
negyedévi 543 millióhoz képest. Az elemzők átlagosan 590 millió
eurót vártak az idei első negyedről. A bruttó biztosításidíj-bevétel 10,2 milliárd euróra csökkent 10,4 milliárdhoz képest. Az elemzők átlagosan 10,35
milliárd euróra számítottak.Április elején közölték, hogy a Munich Re befektet a
katasztrófakutatásba: 50 millió eurós alapítványt tett a kutatás és
a védekezés javítására. Katasztrófakutatásba fektet a biztosítási óriás
Cikkek
Az EIB nem hajlandó aláírni a 4-es metró hitelszerződését
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:20
Már tavaly nyárra el kellett volna készülnie a kormány és a
főváros megállapodásának az épülő 4-es metró második szakaszáról, ám
ez eddig nem történt meg - írja a Népszava. Emiatt a százmilliárdos beruházás java
részét hitelből fedező Európai Beruházási Bank nem hajlandó aláírni
a hitelszerződést - értesült a napilap. A cikk szerint pedig a pénzre szükség
van: az év végén már elkezdenék fúrni a metróalagutat.
50 milliárdért vesz metrókat a főváros
Cikkek
Jelentősen javult a szállodák kihasználtsága
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:15
A szállodák átlagosan 49,9 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek
2005. január-áprilisban szemben az előző év hasonló időszakában mért
44 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára a megfigyelt időszakban 14.016 forint volt, ami folyó áron 1.600
forint emelkedést jelent 2004 azonos időszakához képest. Az idén január-márciusban a szállodák átlagosan 46 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek. Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára január-márciusban 13.200 forint volt, ami folyó áron 1.300 forint emelkedés 2004 azonos időszakához képest.Olcsóbb az internetes, telefonos szobafoglalásMillió dolláros szállodai szoba
Cikkek
57 pontos pluszban kezdődött a tőzsdenap
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,98 pontos emelkedéssel
16.627,46 ponton nyitott hétfőn. A megelőző kereskedési naphoz képest ez 0,34 százalékos erősödés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Közel 1,5 billió forintnyi készpénz van forgalomban
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 09:05
A monetáris
bázis áprilisban 57,8 milliárd forinttal 2.003,7 milliárd forintra
nőtt, az évesített rövid bázisú növekedési indexe 125,5 százalék
volt - közölte a jegybank. A monetáris bázis összetevői közül a forgalomban lévő
készpénz havi átlagállománya 31,6 milliárd forinttal 1.491,5
milliárd forintra nőtt áprilisban.Nőtt a jegybankpénz - 1460 milliárd készpénz forgalomban
Cikkek
Mennyi adóelőleget fizetett az átlag evás?
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 08:59
Az idei első negyedév után a büdzsébe befolyt 17,8 milliárd
forint evaelőleg 37 százalékát fizették az egyéni vállalkozások, az
arány a darabszám alapján nagyobb, mintegy 55 százalék - írja a
Napi Gazdaság. Az APEH tájékoztatása szerint összesen 99 918 evázó
vállalkozást tartottak nyilván március végén: egy adózóra tehát
átlagosan 178 146 forint adóelőleg jutott az első negyedévben - olvasható a napilap mai számában. A cikk szerint tavaly a hasonló időszakban 1,44 milliárd forintot fizettek az érintettek, ami akkor átlagosan 172 910 forint adóelőleget
jelentett.Kovács László: csak óvatosan az evával
Cikkek
Támogatás munkavállalók továbbképzéséhez
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 08:57
A pályázatok június 1-jétől nyújthatók be folyamatosan 2006. december 31-ig, az elnyerhető összeg 1-50 millió forint közötti lehet
Cikkek
Ma eldőlhet, ki lesz a Magyar Rádió elnöke
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 08:50
Ma dönt a Magyar Rádió Rt. új elnökéről a közszolgálati médium kuratóriuma. Az elnök személyére kétharmados szavazataránnyal a Magyar
Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége tesz javaslatot. A parlament által megválasztott delegáltakból álló testület
tanácskozása után ül össze a civil szervezetek küldötteivel
kiegészült nagykuratórium, amelynek szintén kétharmados többséggel
kell a javasolt pályázó mellé állnia, hogy eredményes legyen a
választás. A kuratóriumi elnökség a hét pályázó közül korábban ötöt
választott ki: Czeglédi Rékát, a BBC munkatársát, Láng Balázst, a
BBC magyar adásának volt munkatársát, Fodor János televíziós és
rádiós műsorvezetőt, Such Györgyöt, a Magyar Televízió korábbi
alelnökét és Szayly Józsefet, a Petőfi rádió
adófőszerkesztő-helyettesét. Kondor Katalin rádióelnöki mandátuma július végén jár le.
Hét fős verseny a Magyar Rádió elnökségéért
Cikkek
Tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 08:45
Hétfőn tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, viszonylag lassú ütemben,
kereskedők szerint további technikai kiigazításban, de hosszabb
távon gyenge piac várható, mert a tartalékok nagyok és az OPEC sokat
szállít. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate hordójáért jelenelg 51,32 dollárt adnak, az északi-tengeri Brent hordója pedig 51,4 dollárt ér. Év végi gondok lehetnek az olajpiacon
Cikkek
Túlhajtott magyarok: évi 1848 órát dolgozunk
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 08:05
Az ötödik helyezett magyaroknál az unióban csak az észtek, litvánok, lengyelek és szlovének dolgoznak többet
Cikkek
SoKo Pannonia: német építőipari akció
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 07:52
Az akció hivatalosan meghirdetett célja az, hogy visszaszorítsák az illegális munkát - a magyar cégek panaszkodnak
Cikkek
Eláraszthatják a világot a kínai biciklik
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 07:32
Mivel a kínai piacon megnőtt az érdeklődés a robogók és az autók iránt, a kerékpárgyártók figyelmüket egyre inkább a külpiacok felé fordítják
Cikkek
Száz lépés: START program és EKHO
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 07:17
Ma látnak napvilágot a kormány egészségügyi elképzelései - a miniszterelnök szerint Magyarország maga mögött hagyhatja a szocializmus egészségbiztosítását
Cikkek
4 hónap alatt 710 milliárd forintos hiány
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 06:55
Az államháztartás első négy havi deficitje a várakozásoknál jobb április számok ellenére az éves előirányzat 69,4 százalékát érte el
Cikkek
Kóka: 32 milliárd forintos beruházás valósul meg
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 06:52
A gazdasági minisztérium közreműködésével 32 milliárd forint
értékű beruházás valósul meg Magyarországon a Borsodchem és Linde
együttműködésében - mondta Kóka János gazdasági miniszter. A magas technológiájú beruházással száz munkahelyet hoznak létre, a részleteket a jövő héten hozzák nyilvánosságra a beruházókkal közösen - közölte a politikus. A két vállalat legkorszerűbb technológiájú ipari gázt előállító levegőbontó ipari berendezést gyártana Magyarországon, amelynek próbagyártása még az idei évben elindul.Remekelt a BorsodChem
Cikkek
A Tesco megvenné a Cherokee-t
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 06:49
A Tesco brit kiskereskedelmi áruházi lánc tárgyalásokat folytat a
Cherokee ruhamárka átvételéről - írja a londoni Mail című lap. A Tesco nemzetközi ruhapiaci terjeszkedési szándékába illeszkedik a Cherokee Inc márkája megszerzése, és a márkanévért a Tesco állítólag 200 millió fontot fizetne. A brit áruházi lánc jelenleg kizárólagos joggal rendelkezik a Cherokee szabadidőruhák angliai értékesítésére, de a brit cégnek az a szándéka, hogy ezt a jogot mind a 440 európai, illetve ázsiai
üzletére kiterjessze.Új Tesco nyílik
Cikkek
MÁV-tender: szerdán folytatódnak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2005. május 9. 06:45
A MÁV Rt. szerdán folytatja az ártárgyalásokat a Stadler Bussnang AG. és
a Bombardier Transportation GmbH képviselőivel miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) kedden megsemmisítette a 120-130 milliárd forint értékű motorvonat-tender eredményét - közölte Stromajer Andrea, a vasúttársaság kommunikációs igazgatója.
Erről az érdekelt felek péntek délutáni megbeszélésen
állapodtak meg - tette hozzá. "A felek megállapodtak az ártárgyalások eljárásnak rendjében, ütemezésében, és tartalmában" - mondta a kommunikációs igazgató. Szavai szerint ezzel a MÁV Rt. eleget tett a Közbeszerzési
Döntőbizottság keddi határozatában foglaltaknak. A két pályázónak
újabb induló árajánlatot kell benyújtania, amelyek alapján a
vasúttársaság június 1-jén hirdeti ki az új eredményt.MÁV-tender: a Stadler nem adja fel
Friss
Nemzetközi
ENSZ: segítsük a Közel-Keletről menekülőket
Megszólalt az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
3 perce
Nemzetközi
Végre sikerült Szícilia partjainál kiemelni a tragikus sorsú luxusjachtot
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Giorgio Armani először hagyja ki az idei milánói divathetet
A divatlegenda, Giorgio Armani pályafutása során először marad távol a milánói divathéttől.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
top 24
-
Nagy csata lesz Brüsszelben a jövő héten – egy ország a magyar kormány mellé állt
2025. június 20. 14:31
-
Megint megszólalt Putyin – ez nem fog tetszeni Netanjahunak
2025. június 20. 20:05
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2025. június 21. 09:59
-
Újabb rakétaeső zúdult Haifára, Izrael 60 vadászgéppel bombázza Iránt
2025. június 20. 18:16
-
Magyar Péter levelet kapott Manfred Webertől Ukrajna ügyében
2025. június 20. 16:01
