Cikkek
Cikkek
BÉT: Pluszban zárt a BUX, hízott az OTP
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 16:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,07 pontos emelkedéssel 16.536,61 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,74 százalékos emelkedés. A forgalom 14 és fél milliárd forint volt. A vezető részvények a Matáv kivételével erősödtek. A legnagyobb mértékben az OTP drágult: a bankpapírok 1,79 százalékkal érnek többet a tegnapi záróárnál. A Mol és a Richter nyeresége fél százalék körül volt, a Matáv 0,7 százalékot veszített értékéből.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Kecskeméti repülőnap: Gripen vs. Forma-1
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 16:44
Tizenhét ország több mint száz repülőgépe mutatkozik be a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón augusztus 6-7-én Kecskeméten - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten. A térség legnagyobb repülőnapján a légierőnél 2006-ban hadrendbe álló Gripen vadászrepülőgépen túl a Magyar Honvédség
szárazföldi haditechnikai eszközeit is bemutatják - mondta Juhász Ferenc a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.
Pető István dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a rendezvényre összesen 22 országot hívtak meg, eddig 17 jelezte részvételét. Közölte, csakúgy, mint két évvel ezelőtt, idén is bemutatót tartanak a nagy múltú olasz Frecce Tricolori, a török Turkish Stars repülőgép-kötelékek. A repülőnap egyik látványossága lesz, hogy gyorsulási versenyt rendeznek egy Gripen vadászrepülőgép és egy Forma-1-es versenyautó között.
Repült az óriás: felszállt az Airbus-380
Katonai reptérből fapados paradicsom
Cikkek
Erősödött a forint - már 249 alatt az euró
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 16:28
Folytatódott a forint erősödése csütörtökön a bankközi devizapiacon, délután az eurót 248,80/90 forinton jegyezték, több mint másfél forinttal olcsóbban a szerdai 250,40/60 forintos árfolyamnál. A forint délutánra 58 bázisponttal 11,87 százalékra erősödött a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A nemzetközi piacokon gyengülő dollárral Budapesten csütörtökön délután 192,05/15 forinton kereskedtek, ugyancsak több mint másfél forinttal gyengébben a szerdai 193,60/70 forintos kurzusnál.
Élénkülő forgalomban 248,75 és 250,20 forint közötti széles sávban kereskedtek az euróval, a folyamatosan erősödő régiós valuták támaszt nyújtottak a forintnak is. A piacon a lengyel belpolitikai válság megoldódásában reménykednek, és továbbra is a régió
valutáinak erősödésére számítanak.
Megtorpanást okozhat az amerikai dollár esetleges pénteki erősödése a péntek délután megjelenő foglalkoztatási statisztika nyomán, a forintot emellett ronthatja az áprilisi államháztartási hiány, amelynek előzetes adatait péntek délután teszik közzé.
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Szétszedik az Auchant
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 16:18
Az üzleti tevékenységek jobb elkülönítése végett az Auchan Magyarország Kft.-ből kiválással két új cég jön létre - írja a HVG. Az Immochan Alapok Kft. és az Immochan Magyarország Kft. egyaránt 100 millió forintos törzstőkével indul. Ezzel egyidejűleg az Auchan Magyarország Kft. jegyzett tőkéje 45,3 milliárd forintról 29,453 milliárd forintra, saját tőkéje pedig 45,3 milliárdról 36,3 milliárdra csökken. Mint Gillemot Katalin, az Auchan kommunikációs igazgatója a Napi Online-nak elmondta, a kiválásnak a tevékenységek szerinti szervezeti elkülönítés a célja, ami az Auchan nemzetközi vállalati stratégiájából következik.
"Az 1,4 millárd forint saját tőkével létrehozandó Immochan Alapok a cégcsoport tulajdonában lévő telkek bérbeadásával foglalkozik majd. Ez mintegy 270-360 hektár nagyságú földterületet érint" - mondta a kommunikációs vezető. A 7,6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Immochan Magyarország Kft. feladata az áruházak butiksorának bérbeadása, az ingatlanok működésének kiszolgálása, illetve közös marketingakciók szervezése lesz.
Új Tesco nyílik
Cikkek
Shell-BASF: dollármilliárdos vállalatértékesítés
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 16:00
A világ vezető vegyipari cége, a BASF és a Shell 4,4 milliárd euróért eladják műanyaggyártó vegyes vállalatukat, a Basellt az Access Industriesnek és a Chatterjee Groupnak. Az ügylet végleges lezárása a második félévre várható - közölte a két eladó cég csütörtökön. A hollandiai székhelyű Basell a világ vezető polipropilén- és
poliolefin-termék gyártója.
A magas olaj- és benzináron nagyot kaszált a Shell
Cikkek
Gillette - férfiasan tökéletes eredmény
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 15:51
A világ elsőszámú borotvagyártója, a Procter and Gamble által felvásárolt Gillette 449 millió dolláros - egy részvényre 45 centes - adózott eredményt jelentett első negyedéről. Ez 19 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 376 millió, egy részvényre 37
centes adózott eredményt. A cég forgalma 17 százalékkal, 2,61 milliárd dollárra nőtt,
a korábbi 2,24 milliárd dollárról, jelentősen emelkedve az orosz, török és kelet-európai piacon. Elemzők az egy részvényre jutó eredményre 43 centet, a forgalomra 2,43 milliárd dollárt vártak.
A Procter and Gamble (P&G) az idén január végén jelentette be, hogy részvénycsere-akcióval felvásárolja a Gillette-et. Az egyesítés révén a világ legnagyobb, több mint 60 milliárd dolláros forgalmú fogyasztásicikk-gyártó vállalata jön létre. A tranzakció összértéke 57 milliárd dollár, ami az ipartörténet legdrágább vállalati
felvásárlásának számít.
Cikkek
Csökken a magyar élelmiszeripar bevétele
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 15:34
A magyar élelmiszeripar árbevétele a múlt évhez képest 5-6 százalékkal csökkent - mondta Köves András, a Lánchíd Klub alapító tagja azon a szakmai konferencián, amelyet a nonprofit szervezet az élelmiszergazdaságról szervezett. A szakember adatai szerint a magyar élelmiszeripar árbevétele 2600-2800 milliárd forint között mozog éves szinten. A visszaesést azzal magyarázta, hogy az uniós tagságot követően a magyar piac nyitottabbá vált, alacsonyabbak lettek az árak és az élelmiszeripar több ágazatában is szerkezeti átalakulás megy végbe.
Korlátozzák az iskolai büfék kínálatát
Egy éve az unióban: mi drágult és mi lett olcsóbb?
Cikkek
Jól teljesített a kockázati- és magántőkepiac
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 15:33
Sikeres évet zárt tavaly a magyar kockázati- és magántőkepiac - derült ki a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület tavalyi adataiból. Főleg a kisebb értékű befektetések száma növekedett, míg a nagy méretű tranzakciók száma stabil maradt. Ugyanakkor az iparág összetétele a globális alapok megjelenésével megváltozott, ami az uniós csatlakozással és az ezzel párhuzamosan javuló befektetési környezettel magyarázható. Az elmúlt évben nyugdíjalap első alkalommal fektetett az iparágba Magyarországon. Tavaly összesen 108 millió eurót fektettek be a hazai piacon.
Cikkek
Olcsóbb modelleket tervezget a Rolls Royce
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 15:28
Másfajta, a vállalkozás vezérigazgatója szerint a mostaninál valamivel szerényebb autókkal készül megjelenni nem oly sokára a BMW-csoporthoz tartozó brit Rolls-Royce autógyár. Erre nagy vetélytársa, a VW-csoporthoz tartozó, ugyancsak luxusautókat gyártó
brit Bentley autógyár is kényszeríti. A Rolls-Royce nem az a fajta gyártó, ahol fél éven belül már egy másik modellen dolgoznak - figyelmeztetett a Financial Times című lapban Ian Robertson, megjegyezve, hogy egy éven belül azért eldől majd, merre tovább.
Egyelőre Phantom nevű méregdrága modelljükkel kapcsolatosak a folyó tervek. A Rolls-Royce a 200 ezer dollárnál drágább autók piaci szegmensében van jelen. A piac következő szegmense a 150 ezer dolláros árat meg nem haladó, elsősorban a magukat prémium sportkocsikkal jegyző márkáké, főleg német szereplőkkel, mint amilyen például a Porsche. A lehetőség a 150 és 200 ezer dollár közötti piaci rés, ahol a Bentley megjelent a 165 ezer dolláros Continental GT-vel és komoly sikert könyvelhet el. A Rolly-Royce
Goodwood-i üzemében képes hasonló árfekvésű autókat csinálni, mondta a cég főnöke.
GM-Toyota: Japán segít az amerikai autóipar megmentésében
Cikkek
Új Tesco nyílik
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 14:53
Megnyitja 43. magyarországi egységét a Tesco pénteken Gödöllőn - közölte az áruházlánc kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel. Az új egység ötezer négyzetméteren épült fel zöldmezős beruházásként, s hozzávetőleg 40 ezer féle terméket kínál majd -
mondta Danks Emese. A beruházás összegéről a Tesco üzletpolitikai megfontolásból nem
közöl adatokat. A gödöllői Tesco háromszáz embernek ad munkát. Danks Emese elmondta, hogy a cég az idén további 16 áruházat nyit Magyarországon. A Tesco Globál Áruházak Rt. tavaly 415 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, 17 százalékkal többet a 2003. évi 354,4 milliárd forintnál.
Mindenkit megelőzött a CBA - 16 új hipermarket
Gazdaságos repülőjegyek a Tescoban
415 milliárdot költöttünk a Tescoban
Cikkek
Kovács László: csak óvatosan az evával
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 14:49
Az adóügyekért felelős uniós biztos nagyfokú óvatosságra inti a magyar pénzügyminisztert az eva kiszélesítésével kapcsolatban, ugyanis ez újabb vizsgálatokat vonna maga után, amelyek kedvező kimenetelét egyelőre bizonytalannak ítéli. Kovács László, a Figyelőnek adott interjúban elmondta, az eva kiterjesztése egyes vélemények szerint már túllépné a tagállamok tűréshatárát. Ez érvényes Kovács szerint a bevételi határ megemelésére és az adókulcs csökkentésére is. A regisztrációs adóról elmondta, hogy ez jelenleg az EU majd minden országában problémát okoz, ezért a gépjárműadózás egészét egységesíteni szeretné, és a regisztrációs adó a tervek szerint fokozatos átmenettel beépülne az egységes gépjárműadóba. További adózási tudnivalók
Cikkek
Igazságosabb iparűzési adót terveznek
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 14:46
Még ebben az évben változhat az iparűzési adó rendszere. A Pénzügyminiszter azt mondta, hogy a tárca több forgatókönyvön is dolgozik. Veres János szavaiból kiderült, hogy igazságtalannak tartja a jelenlegi rendszert, hiszen az összesen 350 milliárd forintos éves iparűzési adóbevétel 95 százalékán 150 önkormányzat dolgozik. Arról nem beszélt a pénzügyminiszter, hogy a 22 milliárdos állami tartalékhoz hozzájuthatnak-e idén a helyhatóságok, mivel erről csak az államháztartási hiány féléves számainak ismeretében lehet majd beszélni.
Gyurcsány újabb lépése: a borravalót is számlázni kell
Szlovák értesülés: nem jön hozzánk a Hankook
Cikkek
Megvan az új agrárminiszter első áldozata
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 14:38
Menesztette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezetőjét az új agrárminiszter. Szőke Miklóst a szervezet Baranya megyei vezetője Margittai Miklós váltja. Gráf József tűrhetetlennek tartja, hogy míg az unió 24 tagállamában a gazdálkodók megkapják a támogatást, addig Magyarországon ez ne történjen meg. Az agrárminiszter azt mondta: egy éves miniszteri megbízatása alatt két év munkáját szeretné elvégezni. Gráf József mind az ellenzéki, mind a kormánypárti oldalról támogatást vár munkájához.
A gazdák szerint Gráf József "földközeli" miniszter
A Fidesz besegítene a kormánynak
Egy minisztercsere háttere - Gráf József útja a miniszteri székbe
Cikkek
Bővül a fővárosi kátyújavító brigád
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 14:16
Még a hónap közepe előtt a közterület-fenntartó rt. mellett újabb cégek kezdhetik meg a főutak kátyúinak javítását, mivel csütörtökön a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága eredményt hirdetett a 400 millió forintos útjavítási tenderben - nyilatkozta Deák András, a testület elnöke az MTI-nek. Összességében 305 millió forintért vállalták az öntött, illetve a hengerelt aszfaltozási pályázat nyertesei a kátyúzási feladatot. A győztesek 7.200 és 7.350 forintos négyzetméter áron tömik majd a kátyúkat - mondta.
A kereszténydemokrata politikus közölte, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően csak nyolc nap múlva köthetik meg a szerződéseket, ez idő alatt ugyanis a közbeszerzési
döntőbizottságnál megtámadhatók a bizottsági határozatok.
A Fővárosi Közgyűlés ez évi költségvetésében a tavalyinál 300 millió forinttal többet, 1,65 milliárd forintot biztosított idén kátyúzásokra. A munkálatok nagy részét a közterület-fenntartók végzik, csupán 400 millió forintot különítettek el pályázati keretre. Vajda Pál főpolgármester-helyettes korábban többször is kijelentette, hogy május végére a jelenlegi mintegy 600-ról napi 200 alá szorítják le a kijavításra váró kátyúk számát.
Budapesten kerül a legtöbbe a kátyúzás
Kátyúk és útjavítások: mire költik a súlyadónkat?
Cikkek
PDSZ: ki kell fizetni a 13, havi bért!
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 14:11
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint mindazoknak meg kell kapniuk a 2004 évre szóló egy havi (13. havi) járandóságukat, akiknek az előző évi jogszabály-módosítás előtt járt - közölte Kerpen Gábor, az érdekvédők elnöke csütörtökön az MTI-vel. A PDSZ szerint minden közalkalmazottnak jár ez a juttatás, aminek a fedezetét központi forrásból kell biztosítani - tartalmazza az MTI-hez megküldött kommüniké.
A PDSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta: a kormány két héttel ezelőtt ígéretet tett a szakszervezeti oldalnak, hogy hajlandó tárgyalni a 13. havi bérekről. Kerpen Gábor szerint a kormányszóvivő elismerte, hogy a 2005 januárjában kifizetett egy havi juttatás 2005-re szól, azaz egy havi bért kivettek a közalkalmazottak zsebéből 2004-re vonatkozóan, ami 8 százalékos bércsökkentésnek felel meg.
A szakszervezeti vezető utal a www.portal.ksh.hu adataira, amelyek szerint 2004. decemberében az előző decemberi adatokhoz képest az oktatásban 25,7 százalékkal alacsonyabb volt a kifizetett bér és éves szinten csökkent az oktatásban dolgozók bruttó bére. "Ennek nyilvánvalóan a 2004-re eltüntetett 13. havi bér az oka, ezért mindenképpen vissza kell azt adni a dolgozóknak" - szögezte le Kerpen Gábor.
A közoktatáson spórolnak az ökormányzatok
Cikkek
Még 10 napig igényelhető a diákhitel
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 14:06
Még tíz napig, május 15-ig lehet leadni a diákhitel igényléseket a 2004/2005-ös tanév tavaszi félévére - közölte Őri András kommunikációs igazgató csütörtökön az MTI-vel.
Aki 2005. május 15-ig beadja az igénylését és jogosulttá válik, az 2005. június 15-én, az e félévi utolsó kifizetési napon hozzájuthat pénzéhez - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott kommüniké.
ELTE: az egyetemisták csendes mentőakciója
Egyre több fiatal vesz részt felsőfokú képzésben
Nő a diákhitel felvehető összege
Cikkek
Álláskeresés-ösztönzés: 3 hónap után felére csökken a segély
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 12:59
Az a regisztrált munkanélküli, aki három hónapon belül nem helyezkedik el, a tervezett szabályozás szerint, az addig részére juttatott, maximálisan 68.400 forint helyett már csak 34.200 forint támogatásra számíthat havonta fél évig - ismertette a jelenlegi minimálbérrel
számított, az ősztől bevezetendő álláskeresés-ösztönzés szabályait Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A száz lépés programjához kapcsolódó változásokról szólva elmondta: aki nem veszi igénybe majd ezt a teljes fél éves támogatást, s elhelyezkedik, a fél évből hátralévő juttatás fele részét egy összegben megkaphatja. A változások azokra a munkanélküliekre vonatkoznak, akik az új szabályok hatályba lépése után, a tervek szerint októbert követően regisztráltatják magukat. Az addig jóváhagyott támogatásokat, mint megszerzett jogokat, nem lehet változtatni - húzta alá miniszter.
Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Gyurcsány újabb lépése: a borravalót is számlázni kell
Járadék helyett álláskeresési támogatás
Adókedvezmény jár a bébiszitterek, kertészek, egyéb kékmunkások után
Gyurcsány: lehessen és megérje dolgozni
Cikkek
Sosem látott szinten a lakáshitelek feltételei
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 12:58
A lakásvásárlási hitelek felvételének soha nem voltak még olyan jó feltételei, mint most - jelentette ki Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Az elnök elmondta, hogy a jegybanki alapkamat csökkentésének hatására a nagy bankoknál jelenleg már 4 százalékos kamatszinten
lehet kölcsönt felvenni lakásvásárlás céljából.
"További jegybanki alapkamat-mérséklés esetén szeptemberre akár 3,5 százalékra is csökkenhetnek a lakáshitelek kamatai" - közölte Borsi László. Rámutatott, hogy az előző kormány idején bevezetett lakáshitelek kamatszintje 5-6 százalék volt, ami később 8-9
százalékra emelkedett.
Az összes lakáshitel összehasonlítása
Cikkek
Az Aegon már Mádon van
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 12:53
Tokaj-hegyalján hat településen mintegy kétszáz házat öntött el a víz a szerda délutáni felhőszakadás nyomán. Mádon óriási károkat okozott két megáradt patak, a víz mintegy 182 épületben okozott károkat. További öt településen kisebb károk keletkeztek, Szegilongon 12, Szegin 6 lakóépület károsodott. Az AEGON Magyarország Rt. kárszakértői azonnal megkezdték a károk felmérését, és a mielőbbi kártalanítás érdekében szakértőket csoportosítottak át az ország más területeiről.
A gyors ügyintézés érdekében a biztosító ideiglenes ügyfélszolgálatot szervezett Mád község művelődési házában. A környékbeli takarékszövetkezetek felajánlották a költség és jutalék mentes számlanyitás lehetőségét, így a károsult ügyfelek sokkal gyorsabban juthatnak hozzá a megítélt kártérítéshez. Az előzetes adatok szerint totálkáros épület nincs, az átlagkár kb. 200-300 ezer Ft. A lakásbiztosítási piacvezető AEGON Magyarország biztosító összesen kb. 120 db kárbejelentést vár a térségben és mintegy 45 millió Ft kárösszeg kifizetésével számol.
További kárbejelentéseket az AEGON Magyarország a 06-40 /204-204-es telefonszámon vagy interneten (www.aegon.hu) várja - áll a társaság sajtóközleményében.
Katasztrófa Tokaj-hegyalján - 100 év talajpusztulása 1 óra alatt
Követendő példa: egymillió forintot adományozott az Aegon Mátrakeresztesnek
Cikkek
Föld alapú támogatások: előfinanszírozás az OTP-től
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 12:38
Az OTP Bank Rt. az európai uniós és a magyar föld alapú támogatások előfinanszírozására konstrukciót dolgozott ki, amely lehetővé teszi az igényelt támogatási összeg maximum 80 százalékának meghitelezését - jelentette be csütörtöki Budapesten sajtótájékoztatón Wolf László, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese.
A föld alapú támogatások, illetve az azt megelőlegező hitel alapja a mezőgazdasági termelő által használt földterület pontos meghatározása, ennek, illetve a feltételeknek előzetes és teljes körű felmérésére az OTP Bank a Magyar Agrárkamarával közös céget
hozott létre, az Agrocom Kft.-t, amelynek többségi tulajdonosa az OTP. Wolf László kérdésre elmondta: a föld alapú előfinanszírozás keretében arra lehet számítani, hogy idén az OTP Bank mintegy 30 milliárd forintnyi hitelt közvetít ki az agrár-vállalkozásoknak.
Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron
Cikkek
Kétszeres kereslet, csökkenő hozam a DKJ-aukción
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 12:07
A 12 hónapos diszkont-kincstárjegy csütörtöki aukcióján mintegy kétszeres kereslet mellett 10 bázisponttal 7,35 százalékra csökkent az aukciós átlaghozam a szerdai másodpiaci referenciahozamról, a két héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál pedig 16 bázisponttal lett alacsonyabb - közölte az Államadósság kezelő Központ (ÁKK).
Az ÁKK által meghirdetett 35 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont-kincstárjegyre 74,6 milliárd forintot kitevő jegyzés érkezett, ami kereskedők szerint átlagosnak mondható, tekintettel arra, hogy a piacon sok pénz van, és a jövő heti állampapír lejáratok miatt még szaporodik is. Az aukción elfogadott legalacsonyabb hozam a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség ajánlása alapján számítva (ISMA) 7,20 százalék, a legmagasabb 7,37 százalék volt. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
35 milliós gyorssegély Mádnak
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 12:06
A Belügyminisztérium 35 millió forint gyorssegélyt utal át még ma az özönvízszerű esőzés sújtotta Tokaj-hegyaljai Mádnak - jelentette be Lamperth Mónika tárcavezető. A kormány - hasonlóan a mátrakeresztesi kártérítéshez -Mádon is 100 millió forintos hitelalapot garantál, "ez a károsodott magántulajdonú lakások újjáépítéséhez használható fel. Lamperth Mónika még nem tudta megbecsülni a károk mértékét. Közölte: Szabó Györgyöt, a térség szocialista országgyűlési képviselőjét a kormányfő miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki. Az ő feladata lesz, hogy a jövő hét keddig összesítse a károkat.
Katasztrófa Tokaj-hegyalján - milliárdos károk
Cikkek
"Az uniós tagság óriási lehetőséget jelent Magyarország számára"
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 11:48
Az európai uniós tagság óriási lehetőséget jelent Magyarország infrastruktúrájának modernizálására, ezért is fontos, hogy jól fel tudja használni az unió pénzügyi alapjaiból rendelkezésre álló forrásokat - mondta az Európai Parlament elnöke csütörtökön
Budapesten, egy konferencián. Josep Borrell kiemelte: a schengeni határőrizeti rendszerhez és az eurózónához történő csatlakozás megvalósulásával Magyarország
az egységes európai identitás talán két legfontosabb pillérét, a biztonságot és a közös fizetőeszközt élvezheti majd.
Az EP elnöke a magyar EU-tagság egyéves évfordulóján rendezett tanácskozáson azt mondta: a 24 magyar képviselő igen aktív munkát végez az Európai Parlamentben. Külön kitért annak jelentőségére, hogy az EP-ben csak ketten képviselik a roma közösséget, és
mindkettő magyar. A konferencia szünetében Josep Borrell és Baráth Etele európai
ügyekért felelős tárca nélküli miniszter ünnepélyesen felvágta az egyéves magyar uniós tagság születésnapi tortáját.
Első év: az új tagállamok meglepően felkészültek
Cikkek
Első év: az új tagállamok meglepően felkészültek
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 11:30
2005 májusában az Economist Intelligence Unit nyilvánosságra hozza "Első év: az EU-bővítés hatása" című tanulmányát
Cikkek
EU-költségvetés: komoly érdekütközések
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 11:01
Az Európai Bizottság azt vallja: szükség van a 928 milliárdos költségvetési keretre - a hat nettó befizető szerint nincs
Cikkek
GM-Toyota: Japán segít az amerikai autóipar megmentésében
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 10:31
Biztonságtechnikai és környezetvédelmi technológiák területén kerülhet sor együttműködésre a japán Toyota és az amerikai General Motors autógyártók között - közli a sajtó annak kapcsán, hogy a világ két vezető járműipari óriásának első számú emberei
találkozóban állapodtak meg a hónap közepére. Már 1999-ben létrejött egy egyezség a két vállalat közöttbizonyos közös kutatásokról, környezetbarát technológiák
kifejlesztéséről.
Hogy ebből mi vált valósággá, azt nem részletezi a japán sajtó, annyi viszont közismert, hogy a Toyota egyre jobban veszélyezteti az amerikai gyártót saját piacán és a japán a
legkörnyezetbarátibb hibrid kocsik első számú gyártója a világban. A japán lapok szerint a találkozó azon lépések sorába illeszkedik, amelyekkel a japánok az amerikaiak piacvédelmi intézkedéseiket szeretnék megakadályozni. Ezeket a védelmi intézkedéseket elsősorban a nemzeti szimbólumnak tekintett autóipar megmentésére hozná az
amerikai kormányzat.
Volvo-tulajdonosok figyelem: óriási visszahívás a láthatáron
Budapesten kerül a legtöbbe a kátyúzás
A BMW állva hagyta a Mercedest
Cikkek
EU-pénz közlekedési dugók ellen
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 10:29
Az Európai Bizottság 15 millió euróval támogatja kilenc, Európát átfogó közlekedési program megvalósítását. A trans-European Transport Network (Transzeurópai Közlekedési Hálózat - TEN-T) programra a bizottság összesen 652 millió eurót irányzott elő 2004-ben, a mostani döntés ezt a keretet érinti. A programok célja intelligens szállítási rendszerek kidolgozása vasúton, levegőben, szárazföldi és víziúton.
Az új tagállamok (például Magyarország) esetében a támogatás közúti forgalmat menedzselő rendszerek előkészítésére, tanulmányok készítésére vehető igénybe. A bizottság szerint az új tagállamok erőteljes gazdasági növekedése forgalmi dugók és közlekedési káosz kialakulásához vezet a forgalom-menedzselő rendszer nélkül. Az Európai Unió a közlekedési-szállítási infrastruktúra korszerűsítésének támogatásával a mobilitás segíti elő, eltüntetve a határon átívelő forgalom technikai akadályait.
Forrás: eurohirek.hu
Újabb eurómilliók közlekedésfejlesztésre
Volvo-tulajdonosok figyelem: óriási visszahívás a láthatáron
Cikkek
Üzemanyagárak: blokádra készülnek a fuvarozók
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 09:49
A gazdasági tárca a gázolaj jövedéki adójának csökkentése helyett kompenzálná a fuvarozókat - írja kormányzati forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap. Az adócsökkentést kiváltó kompenzáció bevezetésénél figyelembe kell venni az Európai Unió előírásait. Szakértők szerint nehéz megvalósítani azt, hogy a juttatást az EU ne minősítse kormányzati támogatásnak. A szállítmányozók 10 forintos adócsökkentést akarnak. Ha nem születik megállapodás május 17-ig, blokád alá vonják a benzinkutakat és a finomítókat.
A Mol nem akar nyerni a jövedéki adó csökkentésén
Cikkek
A csehek többsége nem örül az uniónak és nem vágyik az euróra sem
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 09:44
Egy évvel az Európai Unióhoz történt csatlakozás után a csehek majdnem kétharmada
továbbra is europesszimista - derült ki egy közvélemény-kutatás csütörtökön közzétett eredményéből. A prágai Median közvélemény-kutató intézet áprilisi felmérése szerint a megkérdezettek 61 százaléka úgy véli, hogy Csehország uniós tagságának több a kedvezőtlen, mint a kedvező következménye. A csatlakozás előtt készített felméréskor 63 százalék hangoztatta ezt a véleményt. Ugyanakkor csak a megkérdezettek 37 százaléka van meggyőződve arról, hogy a csatlakozásnak több a haszna, mint a kára. Egy éve ez 34 százalék volt.
A csehek 50 százaléka nem örül annak, hogy a koronát néhány éven belül felváltja a közös európai pénznem, az euró. Ellenkező véleményt, tehát az euró bevezetésének támogatását, az emberek 48 százaléka fogalmazott meg. A különbséget itt is azok teszik ki, akiknek nincs véleménye a kérdésről.
Továbbra is Kelet-Európába tartanak a német cégek
235 millió eurós uniós pluszban zártak tavaly a csehek
Cikkek
Tovább erősödik a forint - újra 250 alatt az euró!
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 09:42
Csütörtökön folytatódik a forint erősödése, reggel az eurót 249,20/30 forinton jegyezték, több mint egy forinttal erősebben a szerdai 250,40/60 forintos árfolyamnál. A forint 11,73 százalékon állt nyitáskor a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A nemzetközi piacokon gyengülő dollárral Budapesten 192,30/40 forinton kereskedtek reggel, ugyancsak több mint egy forinttal gyengébben a szerdai 193,60/70 forintos kurzusnál. A piacon arra számítanak, hogy a forint együtt erősödik tovább a feltörekvő piacok valutáival, az euró/forint kurzus akár 249 forint alá is kerülhet.
Élénkülő vételi érdeklődésre, csökkenő hozamokra számítanak az állampapírok másodpiacán is. A 12 hónapos diszkont-kincstárjegy csütörtöki aukciójára 35 milliárd forintnyit ajánlott fel az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Szerdán a másodpiacon 7,35
százalékos másodpiaci hozam alakult ki ezen a lejáraton. A piacon a bő likviditás következtében az overnight és a tomnext kamatok 6,9/7,0 százalékos változatlan szinten nyitottak.
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
BUX: ma hegymenet
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 09:10
Erősödésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője pozitív nyitásra számít, amit véleménye szerint több tényező is indokol. Egyrészt a kedvező külföldi befektetői hangulat, másrészt az itthon megjelent jó vállalati gyorsjelentések. Az FHB és a Pannonplast tette közzé csütörtökön a negyedéves eredményszámait, mindkét cég a várakozások felett teljesített. Bónis Miklós szerint kedvezhet a BÉT-nek a dollár gyengülése is, ez ugyanis azzal járhat, hogy a tőke az amerikai piacokról a közép-kelet-európai térség felé áramlik.
Horváth Zoltán, a CIB Bank üzletkötője szintén emelkedő piacra, 1-1,5 százalékos BUX-erősödésre számít. Elsősorban az FHB és a gyógyszergyári papírok emelkedését várja. "Az eddig megjelent hazai vállalati jelentések alapján fundamentálisan nincs tere az esésnek, és a nemzetközi tőkepiaci helyzet is jó" - mondta.
A BUX 109,25 pontos emelkedéssel, 16.523,79 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,67 százalékos erősödés.
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Faragott veszteségéből a Pannonplast
Rekordnegyedév az FHB-nál
Cikkek
Faragott veszteségéből a Pannonplast
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 09:06
A Pannonplast Rt. az idén az első negyedévben 5,41 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 10,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző év első három hónapjában, vesztesége a bázisidőszaki 405 millió forintról 86 millió forintra csökkent. A műanyagipari társaságcsoport csütörtökön a BÉT honlapján közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésében jelezte, hogy döntően az ingatlanértékesítések 139 millió forinttal járultak hozzá a veszteség mérsékléséhez.
Rekordnyegyedév az FHB-nál
Cikkek
Vége a német sördömpingnek - erősít a Borsodi
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 09:01
Tavaly lecsengett az olcsó dobozos importsörök okozta nyomás. A német sörinvázió most az EU-csatlakozásra váró országokban várható
Cikkek
Rekordnegyedév az FHB-nál
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 08:49
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. március végén legnyereségesebb negyedévét zárta: adózás előtti nyeresége a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, nem auditált, konszolidált pénzügyi kimutatások szerint 68 százalékkal, 2,983 milliárd forintra emelkedett a tavalyi első negyedévihez képest, és 60,2 százalékkal meghaladta a 2004 utolsó negyedévit.
A konszolidált mérlegfőösszeg egy év alatt - döntően a jelzáloghitel-állomány bővülésének köszönhetően - 25,3 százalékkal emelkedett és 2005. március 31-én 421,3 milliárd forintot tett ki. A részvényesi vagyon egy év alatt 63,7 százalékkal nőtt és meghaladta a 20,6 milliárd forintot. A konszolidált adatok a bankén kívül az FHB kizárólagos tulajdonában lévő, akviráló ügynökként tevékenykedő FHB Szolgáltató Rt. adatait tartalmazzák.Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron
Cikkek
Óriásleépítésre készül az IBM
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 08:39
Az amerikai IBM számítástechnikai óriáscég közölte, hogy elsősorban európai munkahelyeiből 10-13 ezret szüntet meg vállalatkarcsúsítási terveinek keretében. Teljes alkalmazotti állománya mintegy 4 százalékának szűnne meg az állása. Elsősorban azért Európában épít le, mert az ottani üzleti eredményei hagynak kívánnivalókat maguk után. Országokat nem nevezett meg a vállalati közlemény, amely szerint a racionalizálási terv körülbelül 1,7 milliárd dollárjába kerül az IBM-nek. Európában mintegy 100 ezer embert foglalkoztat a számítástechnikai vállalat.
Hamarosan jön az IBM kínai utódja
Az IBM teljes átszervezést tervez Európában
Cikkek
Átmeneti volt az árzuhanás: drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 08:36
Profitszerzés miatt erősödött a határidős nyersolajár a csütörtöki kereskedés elején. A tegnapi árzuhanás csak átmenetinek bizonyult, pedig az olaj ára újra 50 dollár alatt is járt.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, júniusi határidőre közép-európai idő szerint csütörtök reggel hordónként (159 liter) 50,39 dollár volt, 26 centtel drágább a szerdai New York-i záróárnál. Szerdán reggel
49,36 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 14 centtel olcsóbb a keddi New York-i zárónál.
Az amerikai energiaügyi minisztérium a stratégiai nyersolaj-tartalékok újabb, az előzetes várakozásokat kétszeresen meghaladó 2,6 millió hordós növekedéséről számolt be szerdán. Az amerikai könnyűolaj (WTI) júniusi szállításra hordónként szerdán 65
centes emelkedés után 50,15 dolláron zárt New Yorkban, a napközbeni 48,8 dolláros mélypont után.
Az EU hatékonyabb energiafelhasználást sürget
Cikkek
Katasztrófa Tokaj-hegyalján - 100 év talajpusztulása 1 óra alatt
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 08:04
Hatalmas özönvíz zúdult tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mád községre és környékére. A Tokaj-hegyaljai térséget sújtó katasztrófa egy halálos áldozatot is követelt. A csapás a borvidék területének felét érintette
Cikkek
Mi lesz veled, svájci frank?
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 07:49
Svájcban nem igazán akar beindulni a konjunktúra: az őszi visszaesés után a szakértők nem látják a gyors emelkedést
Cikkek
Chtistie's árverés: rekord ár a Brancusi-szoborért
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 07:34
Rekord áron, több mint 27,4 millió dollárért kelt el szerdán este a Christie's New York-i árverésén Constantin Brancusi szobra
Cikkek
Dunagút és Téliget: hajmeresztő szocialista álmok
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 07:14
A közlekedési szakemberek hajmeresztőnek tartják az MSZP legújabb városfejlesztési ötleteit a Dunagútról és a Belváros alatti körgyűrűről
Cikkek
MMS-ben is terjed az új mobilvírus
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 06:45
Ok nélkül megugrott a mobilszámlája? Koponyák jelentek meg a készüléke kijelzőjén? Valószínűleg vírusos lett a mobiltelefonja
Cikkek
Virul a román hamisítvány-biznisz
Privátbankár.hu | 2005. május 5. 06:00
A Romániában fellelhető hamisítványokat nem kis részt a romániai nagyvárosok központjában lévő elegáns üzletekben forgalmazzák, de nem csak luxuscikkek forognak ebben a körben, hanem gyógyszerek, mindennapos fogyasztási cikkek és számítógépes szoftverek is. A Ziarul Financiar című román üzleti lap a romániai hamisító és másoló ipar éves termelési értékét 600-700 millió euróra becsüli, és az üzletre szakosodott maffiáról beszél.
A lap szerint már 2003-ban az illegális másolatok a román szoftveriparnak csaknem 50 millió dollárral felérő veszteséget okoztak. A romániai igazságszolgáltatás már foglalkozik az egyik ismert vérnyomáscsökkentő, a Norvasc, illetve a Domestos tisztítószer
hamisításának ügyével is. A hamisítványok tekintetében azonban Románia elsősorban tranzitország, és az üzletben forgó áruk mintegy 90 százaléka Kínából származik, lett légyen szó parfümről, óráról vagy prémkabátról.
Szoftverkalóz-feketelista: hazánk "megfigyelendő"
Cikkek
Megnyílt az ország legnagyobb lakberendezési áruháza
Privátbankár.hu | 2005. május 4. 17:30
MaxCity néven megnyílt az ország legnagyobb lakberendezési bevásárlóközpontja Törökbálint határában egy zöldmezős beruházás eredményeként - közölte az új létesítmény marketing igazgatója szerdán az MTI-vel. A tematikus kereskedelmi központ a magyar tulajdonú, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Tisri Rt. 6 milliárd forintos ráfordításával valósult meg - mondta Bablonszky Andrea.
Három szinten, összesen 30 ezer négyzetméternyi területen épült fel, s a befektető a helységeket bérbe adja bútort és lakberendezési cikkeket forgalmazó cégeknek. A keresletre jellemző, hogy a nyitás előtt már a bérelhető terület 92 százaléka gazdára talált. Több mint 100 hazai és külföldi kereskedelmi vállalkozás kínálja mostantól itt cikkeit. Ezek a cégek évek óta a hazai bútor és lakberendezési cikkek hozzávetőleg kétharmadát forgalmazzák. A MaxCity-ben több ezerféle áru vár vevőre. A bevásárlóközpont az M1-es autópályáról közelíthető meg. Parkolója egyidőben 300 kocsit képes befogadni. Naponta -hétvégeken is- délelőtt 10 órától este 8 óráig tart nyitva. A bevásárlóközpont 400 embernek ad munkát.
Cikkek
Zuhan az olajár
Privátbankár.hu | 2005. május 4. 17:01
Közel két hónap óta először a londoni nemzetközi olajtőzsdén is 50 dollár alá ment a nyersolaj hordónkénti ára. A New York-i árupiacon(Nymex) már 49 dollár alatt folyt az amerikai könnyűolajjal a kereskedés, ilyen mélységekben nem járt ezen a piacon sem két és fél hónapja. Az amerikai kormányzat szerdán közölte, hogy tartalékai a
múlt héten csaknem 2,7 millió hordóval tovább nőttek, a nyersolajkészlet 1999. júliusa óta most a legnagyobb. A piac fele ekkora növekedést várt.
A Nymexen az amerikai könnyűolaj júniusra 70 centtel hordónként 48,80 dollárra olcsóbbodott a tartalékadat kiadása után közvetlenül. Előtte még mérsékelt drágulásban volt. A Brent Londonban júniusra 77 centet vesztett árából és ezzel 49,75 dollárnál tartott.
Az EU hatékonyabb energiafelhasználást sürget
A Mol nem akar nyerni a jövedéki adó csökkentésén
Cikkek
Pesszimista hangulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2005. május 4. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,83 pontos csökkenéssel 16.414,54 ponton zárt szerdán, ez a keddi záró értékhez képest 0,50 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 16,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Suppán Gergely, a Magyar Takarékbank elemzője szerint a szerdai kereskedési napot a pesszimista hangulat jellemezte. Ennek okaként az elemző azt látja, hogy a befektetők a vállalti gyorsjelentéseket megelőzően inkább csökkentik a kockázatokat, nem várnak a tavalyihoz hasonló kiugrást a cégek eredményeit tekintve. Az elemző utalt arra, hogy a nemzetközi piacokon enyhe növekedés van kibontakozóban, ám az a szerdai kereskedési napon nem volt iránymutató.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Az econet.hu sem érti az árfolyamesést
Cikkek
Izmosodott a forint
Privátbankár.hu | 2005. május 4. 16:15
Már nyitáskor is erősebb volt a forint a bankközi devizapiacon, mint kedden, a nap folyamán pedig a zlotyt követve tovább erősödött. Fél négy tájban 250,40/60 forinton jegyezték az eurót, több mint egy forinttal gyengébben a 251,55/65 forintos keddi árfolyamnál. A forint 41 bázispontot erősödve 11,28 százalékon állt fél négy körül a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedést ismét a dollár piacáról érkező hatások mozgatták meg régió-szerte.
A kedd este 25 bázisponttal 3 százalékra felemelt amerikai alapkamat nem okozott ugyan meglepetést a piacon, a döntéshez fűzött kommentár annál inkább. Az amerikai jegybank
szerepét betöltő FED szerint már hosszú távon is kezelhető az infláció, a piacon ezt úgy fordították le, hogy egy időre nem szükséges az amerikai kamat további emelése. Ezzel a tőkék dollárba menekítése is megállt a feltörekvő piacokról.
A szünnapok utáni első valódi kereskedési napon erősödött a zloty, a török líra is emelkedésnek indult. A magyar valuta gyenge forgalomban ezúttal is együtt mozgott a lengyellel, az euróval 249,90 és 251,00 forint között kereskedtek a nap folyamán. A dollár gyengülését követve Budapesten délután 193,60/70 forinton állt az árfolyam, csaknem két forinttal alacsonyabban a kedd délutáni 195,35/45 forintos kurzusnál.
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Gyurcsány újabb lépése: a borravalót is számlázni kell
Privátbankár.hu | 2005. május 4. 16:12
A kormány tervei szerint a jövőben a számlán kellene feltüntetniük a vendéglátóipari egységeknek a borravalót, a 30 millió forint feletti beruházásoknál pedig szigorodna az építési engedélyezési eljárás - egyebek között ezt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
A kormány elfogadta a száz lépés politikájával kapcsolatban hétfőn ismertetett, a foglalkoztatást érintő intézkedések végrehajtási menetrendjét, illetve tárgyalt az igazságügyi tárca Btk.-módosítással kapcsolatos előterjesztéséről, amely a foglalkoztatással összefüggésben elkövetett adócsalás tényállását hivatott pontosítani. A kormányfő elmondta: jövő hétfőn tájékoztatja az Országgyűlést a kormány által az egészségügyben tervezett, legsürgetőbb teendőkről.
Gyurcsány, Orbán és Csizmár a száz lépés programjáról
Gyurcsány: lehessen és megérje dolgozni
Cikkek
Az econet.hu sem érti az árfolyamesést
Privátbankár.hu | 2005. május 4. 15:39
Az econet.hu Informatikai Rt. vezetésének nincs tudomása olyan körülményről, ami
indokolná a társaság részvényeinek az elmúlt napokban bekövetkezett tőzsdei árfolyamváltozását - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. Az econet.hu részvények ára az utóbbi napokban több mint 20 százalékot esett, 87-88 forintos szintről 70 forint alá csökkent. Szerdán délután a részvények 67 forintot értek a tőzsdén. A társaság közleménye szerint az econet.hu Rt. a 2004. üzleti évet növekvő árbevétellel, és az előző évekkel szemben nyereséggel zárta. A társaság következetesen és határozottan a korábban meghirdetett stratégiáját követi, és az azzal kapcsolatos lényeges fejleményekről a nyilvánosságot tájékoztatni fogja.
Az econet.hu Rt. 2004-ben 26,43 millió forint adózott eredményt ért el, ami több mint két és félszerese az egy évvel korábbi 10,37 millió forintos nyereségnek A társaság - az elmúlt évek tendenciájával ellentétben - 2004-ben üzemi szinten 47,56 millió forint nyereséget ért el, szemben az előző évi 33,37 millió forint veszteséggel. Az econet.hu árbevétele 38 százalékkal nőtt, 397,8 millió forint volt tavaly.
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Friss
Nemzetközi
Végre sikerült Szícilia partjainál kiemelni a tragikus sorsú luxusjachtot
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Giorgio Armani először hagyja ki az idei milánói divathetet
A divatlegenda, Giorgio Armani pályafutása során először marad távol a milánói divathéttől.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
top 24
-
Nagy csata lesz Brüsszelben a jövő héten – egy ország a magyar kormány mellé állt
2025. június 20. 14:31
-
Megint megszólalt Putyin – ez nem fog tetszeni Netanjahunak
2025. június 20. 20:05
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2025. június 21. 09:59
-
Újabb rakétaeső zúdult Haifára, Izrael 60 vadászgéppel bombázza Iránt
2025. június 20. 18:16
-
Magyar Péter levelet kapott Manfred Webertől Ukrajna ügyében
2025. június 20. 16:01
