230 százalékos lehet az osztalék a Zwacknál
További, részvényenként 1.000 forint osztalék kifizetését javasolja a Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága a már márciusban kifizetett, részvényenkénti 1.300 forint előleg után - derül ki a társaság június 30-ra szóló közgyűlési meghívójából, amelyet csütörtökön tettek közzé a BÉT honlapján.
Az igazgatóság a 2008. április 1-jétől 2009. március 31-ig tartó üzleti évre összesen 4 milliárd 680 millió 500 ezer forint, részvényenként összesen 2.300 forint, a névértékre vetítve 230 százalékos osztalék megállapítását és kifizetését javasolja azzal, hogy ebből az összegből 2 milliárd 645 millió 500 ezer forint, részvényenként 1.300 forint osztalékelőleget már kifizettek.
A Zwack Unicum Nyrt. a 2008-2009-es üzleti évben 3,072 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 9,04 százalékkal haladja meg a bázisidőszak adatát - közölte a társaság korábban. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált eredmény-kimutatás alapján a társaság bruttó árbevétele 0,43 százalékkal nőtt, 30,362 milliárd forintot ért el.
A jövedéki adóval csökkentett nettó értékesítés 20,015 milliárd forint volt, ami 1,20 százalékkal haladja meg a bázist. Az export árbevétele 1,468 milliárd forint volt a 2008-2009-es üzleti évben. Ez 19,3 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi exportteljesítmény.
A cég adózás előtti eredménye 4,134 milliárd forint volt, 6,5 százalékkal magasabb a bázisnál.
Jelentős jelentések: mi lesz a nagyjainkkal?
A Zwack megúszta szárazon: profitemelkedés
Lenyelik a cégek az osztalékot
MTI