2 milliárd hiányzik a magyar EU-elnökséghez
Az előző kormány a magyar európai uniós elnökség feladatainak ellátásához 2,1 milliárd forintot külföldi ingatlanok értékesítéséből szándékozott fedezni, ezek értékesítése azonban még el sem kezdődött, így ez az összeg kiesett a költségvetésből - tájékoztatta a Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.
Az idei költségvetési törvényben a 2011. évi EU-elnökségre való felkészülés céljaira (ideértve valamennyi érintett tárca elnökségi kiadásait) az Országgyűlés a Külügyminisztérium 2010-es költségvetésében összevontan 9 milliárd forint kiadást szavazott meg.
Az elnökség szervezésével kapcsolatos idei felhalmozási kiadásokra, a beruházásokra, nagy értékű vásárlásokra (például biztonsági eszközökre, szoftverbeszerzésekre) 2,1 milliárd forintot tervezett az előző kormány, és ezt a külföldön lévő, a magyar állam tulajdonában álló ingatlanok értékesítéséből származó bevételekből kívánták finanszírozni
A jelenleg üresen, használaton kívül álló külföldi ingatlanok értékesítési folyamata azonban ebben az évben még el sem kezdődött, így reálisan ezzel a forrással az elnökség céljaira ma már nem lehet számolni - olvasható a minisztériumnak az MTI kérdésére adott válaszában.
MTI
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





