35 milliárd értékű kötvényt bocsát ki a MÁV
A kormány jóváhagyta, hogy a MÁV Zrt. az állam által indokoltnak elismert és az állam által meg nem térített költségei finanszírozására 2011-ben 35 milliárd forint összegű, legfeljebb 3 éves futamidejű zártkörű kötvényt bocsásson ki állami készfizető kezességvállalás mellett - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
Tekintettel a forrás rendelkezésre állásának sürgősségére engedélyezik, hogy a MÁV Zrt. eltekintsen a nyilvános pályázattól, de legalább három ajánlattevő ajánlatát be kell kérnie. A kormány a kezességvállalási díj kikötésétől eltekint. Emellett felkéri az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-t, hogy a MÁV Zrt. számára pénzügyi szempontból véleményezze a forrásbevonáshoz kapcsolódó szerződéseket és egyéb dokumentumokat.
MTI
A védett ár természetesen még marad.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




