44 millió eurós luftot rúgott a Lufthansa
A Lufthansa 5 milliárd eurós árbevételt ért el az első három hónap során, amely 10.3%-kal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakának teljesítménye. Az utasforgalomból származó bevétel 14.6%-kal 3,8 milliárd euróra csökkent. A visszaesés oka a csökkenő utasszám és a kevesebb áruszállítási megrendelés. A konszern üzemi eredménye 6,8%-kal 5,8 milliárd euróra esett vissza.
Az üzemi költségek 5,9 milliárd eurót tettek ki ugyanezen időszak alatt. A legnagyobb költségtényező továbbra is az üzemanyag, amely 739 millió euróba került. Ezzel együtt ez az érték 31%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban, az ok pedig egyrészt a nyersanyagár csökkenése, másrészt a kevesebb felhasznált mennyiség volt. Igaz, ezt a pozitív folyamatot negatívan ellensúlyozta a devizaárfolyamok kedvezőtlen változása és a fedezeti ügyletekből származó veszteség.
A csoport operatív eredménye -44 millió eurót tett ki, amely 216 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban. A vállalat nettó profitja így -256 millió euró volt, míg egy évvel korábban ez az érték 44 millió eurót ért el.
2009 első három hónapja során a Lufthansa 664 millió eurót fektetett be, amelyből 519 millió jutott a flotta modernizációjára és bővítésére. A vállalat 77 millió euróra tett szert a maradék Condor-részvények eladásából és a hozzá kapcsolódó kölcsönök visszafizetéséből. Az operatív cash flow 708 millió euró volt. A csoport nettó készpénzállománya 46 millió euró volt.
Már a teljes bankgarancia a Malév mögött
Hájadót fizettetne a Ryanair
Az oroszoknak a Malév nem stratégiai kérdés
Sokkhatás: durvább lesz a légitársaságok vesztesége
Privátbankár