50 millióval tartoznak a Malévnak, repültek
A Malév Zrt. december 27-i hatállyal felmondta szerződését a Delfino Travel Agency-vel, amely több balkáni ország képviseletét látta el - közölte a Malév hétfőn az MTI-vel. A nemzeti légitársaság közleménye szerint a felmondás oka, hogy a Delfino a fizetési felszólítást követően sem egyenlítette ki mintegy 50 millió forintos tartozását, továbbá a Malév felszólítása ellenére a szerződésben kifogásolt pénzügyi garanciális elemeket sem módosította.
A Delfino figyelmen kívül hagyta a Malév fizetési felszólítását és a bankgaranciára vonatkozó kérelmét, érdemi válasz a cégtől egyetlen felszólításra sem érkezett a megadott határidőre - közölte a Malév. A magyar nemzeti légitársaság szolgáltatásainak körét és minőségét a kereskedelmi partner személyében történt változás nem befolyásolja, a Malév az érintett országokban elérhető eddigi szolgáltatásokat és lehetőségeket továbbra is változatlanul biztosítja utasainak.
A korábban megvásárolt vagy foglalt jegyek tehát ennek megfelelően érvényesek, az utasok az ünnepi időszak alatt sem tapasztalhatnak majd negatív változást - áll a Malév közleményében.
MTI
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





