1p
Újabb nagyszabású és nagy horderejű változások lesznek az adócsökkentés terén - mondja a Figyelőnek adott interjúban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
Újabb nagyszabású és nagy horderejű változások lesznek az adócsökkentés terén - mondja a Figyelőnek adott interjúban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A bankadóért cserébe az állam segít rendezni a devizahitelesek problémáját

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a 320–360 milliárd forint körüli pénzügyi program az államháztartás stabilizálását és a növekedés erősítését szolgálja. A bankadóért cserébe a kormány együttműködik a devizahitelesek problémájának rendezésében.

„Május végére azzal szembesültünk, hogy az éves államháztartási deficit 85 százalékánál vettük át a kormányzást. Erre kellett, hogy válaszoljon az elfogadott akcióterv, amelynek két alapelvnek kellett megfelelnie" - nyilatkozta a Figyelőnek  Matolcsy György. "Először is, a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kötött megállapodáshoz ragaszkodva, egy pénzügyi stabilitási programot kellett elfogadnunk, hogy a 3,8 százalékos éves államháztartási deficit szintet visszahozzuk. A rendkívüli kormánydöntések nélkül 5 százalék felett lett volna a hiány" – mondta. "Fontosabb, hogy az első akcióterv másik iránya az, hogy újraindítsuk a növekedést Magyarországon, s megerősítsük a kis- és középvállalati kört. A pénzügyi stabilitást beállító lépések között pedig a legnagyobb horderejű a bankadó.”

Matolcsy György elmondta: az összesen 200milliárd forintos bevételi forrásról szóló megállapodásba a kormány az összes pénzügyi körbe tartozó szervezetet bevonja. A felosztásnál a nyereséget és az árbevételt is figyelembe veszik.

Bankadó: új feltételeket diktálnának a bankok
„A rossz adósok köre már 900 ezer körüli, de ebből 100 és 300 ezer közötti lehet azon családok száma, akik a bankok számára rossz portfóliót, a politika szempontjából bajba jutott szavazókat, a gazdaságpolitikának pedig egy olyan zárt rendszert jelentenek, ahonnan sem a várt fogyasztás, sem a beruházások, sem az otthonteremtés, sem a gyermekvállalás felé nem vezetnek utak. Tehát a probléma megoldása a bankrendszernek ugyanolyan fontos, mint a politika vagy a kormány számára” - fogalmaz a nemzetgazdasági miniszter a Figyelőben.

A tervezett adóváltoztatásokról elmondta: a háttérszámítások szerint nagyjából 25 milliárd forinttal javul az üzleti szektor helyzete annak a 20–30, az adóadminisztráció terén várható könnyítésnek köszönhetően, amelyek júliustól lépnek életbe. Matolcsy szerint nagyjából ugyancsak 25 milliárd forinttal javul majd az államháztartás helyzete az új közbeszerzési törvénynek köszönhetően is.

„Egykulcsos szja-t tervezünk, családi elemekkel. Azt ígértük a választások során, hogy adóforradalom lesz Magyarországon, és ezt komolyan is gondoljuk. A teljes adórendszert átvizsgáljuk. Most nem született döntés évközi járulékváltoztatásról, és az egykulcsos családi adórendszeren túlmenően arról sem, hogy január elsejétől mivel lépünk tovább. Arról azonban igen, hogy egy hároméves, pontosabban két és fél éves adóreform készül. Bizonyosnak látom, hogy az adórendszer egyetlen eleme sem marad úgy, ahogy ma van. Tehát a munkaadói járulékokat és az egész járulékoltatást, a forgalmi adózás rendjét, eljárási rendjét és a társasági adót is érintő, újabb nagyszabású és nagy horderejű változások lesznek az adócsökkentés terén” - olvasható a Figyelőben megjelenő interjúban.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG