1p
Az amerikai kormány által "terhelési próbának" alávetett 19 nagybankból 10 tőkepótlásra szorul, összesen 74,6 milliárd dollár értékben
Az amerikai kormány által "terhelési próbának" alávetett 19 nagybankból 10 tőkepótlásra szorul, összesen 74,6 milliárd dollár értékben, hogy ki tudja védeni, ha a gazdasági helyzet esetleg rosszabbra fordul - derült ki a "stressz tesztek" csütörtökön nyilvánosságra hozott eredményéből.

Washington szerint a gyengébb helyzetű vezető bankok feltőkésítése megszilárdítja irántuk a bizalmat, és megalapozza a recesszióból kivezető utat.

Timothy Geithner pénzügyminiszter közölte, hogy a bankvizsgálatok jelentősége azok átláthatóságában van. Ben Bernanke, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerint a tesztek és a kormány tőkésítési programja segítenek helyreállítani az amerikai bankrendszer stabilitását.

A legnagyobb, 33,9 milliárd dolláros tőkefeltöltést a Bank of Americánál kell végrehajtani.
A Wells Fargót 13,7 milliárd dollár tőkeemelésre kötelezik, a GMAC esetében 11,5, a Citigroupnál 5,5 milliárd dolláros ez az összeg.

Az Obama-kormány reményei szerint a 10 gyengének ítélt pénzintézet képes lesz a magánszférából megoldani a tőkeemelést, de Bernanke közölte, hogy a kormány szükség esetén segít.

"A kormány a pénzügyminisztériumon keresztül készen áll arra, hogy bármekkora pótlólagos tőkét nyújtson annak biztosítására, hogy bankrendszerünk képes átvészelni a súlyos gazdasági visszaesést" - közölte a központi bank vezetője.

Az Obama-adminisztráció korábban kifejezte azon reményét, hogy a vezető pénzintézetek tőkehelyzetének megerősítésével eloszlathatók a pénzügyi szektor helyzetével kapcsolatos félelmek.

A pénzügyi tárca a stressz tesztekkel azt vizsgálta, hogy nehezebb gazdasági körülmények között mely pénzintézetek kerülnének csőd közeli helyzetbe, vagyis melyeknek lenne szükségük tőkepótlásra. Egyebek mellett azt tesztelték, hogy a pénzintézetek életben maradnának-e, ha a munkanélküliségi arány jövőre 10 százalék fölé szökne, illetve ha a házárak további 22 százalékkal esnének. Az adminisztráció nem számol ilyen súlyos visszaeséssel, de meg akarta vizsgálni, hogy a vezető bankok közül melyik nem bírna ki egy ekkora terhelést.

Némelyik bank esetében közvetlen szövetségi tőkeinjekcióra lesz szükség, a pótlólagos tőke legnagyobb része a tervek szerint abból származik majd, hogy a szavazati jog nélküli elsőbbségi részvényeket az állam átváltja törzsrészvényekre a vállalati részvénytőke emelése céljából.

USA: a nagybankok fele még bajban van
Két óriásbank elvérzett a teszteken

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG