1p
Az utóbbi időben a kockázati életbiztosítások kerültek előtérbe, amelynek oka az, hogy elfogadható áron lehet olyan védelemhez jutni, amely az egyik kereső kiesésekor pótolja
Egyre több biztosító tapasztalja azt, hogy a megtakarítási jellegű biztosítások helyett az utóbbi időben a kockázati életbiztosítások kerültek előtérbe, amelynek oka az, hogy elfogadható áron lehet olyan védelemhez jutni, amely az egyik kereső kiesésekor pótolja - legalább időlegesen - annak jövedelmét - derül ki több biztosító elemzéséből, valamint az MTI által megkérdezett szakértők válaszaiból.

Az AEGON Magyarország Zrt. megbízásából a Millward Brown Hungary Kft. által idén február-márciusban készített felmérés négy csoportba osztja azokat, akik biztosítást kívánnak kötni. A "díjérzékenyek" elfogadható havi díjért anyagi biztosítékot várnak abban az esetben, ha egy kereső jövedelme kiesik a családból. Erre a kockázati életbiztosítás alkalmas. Az Aegonnál az idei első negyedévben megduplázódott az ilyen új biztosítások száma.

Bartók János, az Aviva Életbiztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója nemrégiben  úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy míg az autójukra kötnek casco biztosítást a vásárlók, addig magukra nem kötnek - ennek megfelelő - kockázati életbiztosítást. Az elnök-vezérigazgató ezzel a hozzáállással magyarázza azt, hogy a piac a kockázati életbiztosítások növelését tartja indokoltnak.

Az Avivánál a potenciális vevők - szerződők - azok a negyvenes éveik felé járó, jól kereső középosztálybeliek, akiknek a hozzátartozóit anyagilag megrázná a családfő halála. Egy ilyen teljesen egészséges személy körülbelül évi 350 ezer forintért tud kötni olyan kockázati életbiztosítást, amely a halála esetén 50 millió forintot fizet.

Az Aegon által megrendelt felmérés szerint a második csoportba tartozó "bizalmatlanok" főleg olyan 40 év fölötti ügyfelek, akik pályakezdő korukban kötöttek megtakarításos életbiztosítást, amelynek az értéke mára lecsökkent. Ők rossz tapasztalataik miatt most kisösszegű kockázati konstrukciókat választanak. E kisösszegű kockázati konstrukciók egyike a munkanélküliségi biztosítás. Az Union Biztosító ilyen terméke most került piacra. Az Union által végzett felmérés eredménye ugyanis az volt, hogy az emberek a daganatos betegségek után a munkájuk elvesztésétől félnek leginkább. Ezért ennek a konstrukciónak az a célja, hogy a munkanélküliség alatt a biztosított hitelének törlesztőrészleteit fizeti a banknak a biztosító.

A biztosítás.hu online brókercég múlt év május eleje óta értékesíti az első szabadon felhasználható szolgáltatást nyújtó jövedelemkiesés-biztosítást, amely munkanélküliség esetén is fizet. A kockázatot az ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe vállalja.

Rácz István ügyvezető elmondta, hogy eddig több mint 10 ezer szerződést kötöttek, és mára a havi kifizetés meghaladja a 10 millió forintot. Májustól a Media Markt és a Saturn 22 áruházában is árusítják a biztosításukat, majd nyártól - a terveik szerint - 2 ezer üzletkötő is értékesíteni fogja.

Az életbiztosítási piacot sokáig vezető befektetéshez kötött - unit linked - biztosítások szerepe visszaesett. Az Aegon felmérésben "befektetők"-nek nevezett csoportnál a megtérülési mutatók, és a befektetés biztonsága (például a tőkegarancia) a fontosak. A "takarékoskodó-gondoskodók" pedig a család biztonságát szem előtt tartva kötnek életbiztosítást - például gyermekük továbbtanulására takarékoskodnak így -, de erre csak havi 5-10 ezer forintot tudnak félretenni. Ez is sajátos kockázati életbiztosítás, hiszen ha korábban meghal a szülő, akkor a biztosító fizeti a gyermeknek a továbbtanulásra szánt összeget.

Extra védelem a kockázatokkal szemben
Fix hozam, biztonsággal: újít az AXA
Tömegével dőlhetnek be a hitelek 

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG