Az idén januárinál nagyobb inflációt legutóbb 2008 októberében mértek, akkor 3,2 százalékos volt a drágulás mértéke. Az Eurostat nem közölt havi adatokat, és az éves érték alakulásának hátterét sem világította meg részletekkel. Elemzők az élelmiszer és az energia drágulásának tulajdonítják az infláció megugrását.
Az infláció már decemberben is meghaladta az Európai Központi Bank (EKB) inflációs céljának 2 százaléknál húzódó felső határát, 2,2 százalék volt. Ennek ellenére nem várható, hogy az EKB kormányzótanácsa már a következő, csütörtöki kamatdöntő ülésen változtat az irányadó kamaton. Az EKB irányadó kamata 2009 májusa óta rekordalacsony szinten, 1 százalékon áll. Szakértők azt jósolják, hogy az euoróövezeti jegybank legkorábban 2011 vége felé emel kamatot.
MTI
Az euróövezetben több mint 2 éves csúcsra emelkedett az infláció januárban - ennek oka az elemzők szerint az élelmiszerek és az energia drágulása
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





