1p

A tavalyi dinnyeszállítási anomáliák miatt kiszámíthatatlannak ítélik a külföldi vevők a magyarországi piacot ezért elfordultak a a magyar dinnyétől - mondta az MTI-nek a közelmúltban megalakult Magyar Dinnye Szövetsége Közhasznú Egyesülete elnöke csütörtökön Medgyesegyházán.

"Külföldi vásárlóink folyamatos szállítást, korrekt árakat és kiváló minőséget várnak el a magyar kereskedőktől, s ezt csak úgy tudjuk biztosítani, ha összefogunk" - mondta Simonka György, aki maga is termelő, illetve kereskedő. Hozzátette: az egyesületbe alapító tagként 15 olyan kereskedő lépett be, akik a medgyesegyházi térségből eddig a külföldre szánt dinnye 70-80 százalékát vásárolták fel és továbbították a külpiacra.

Az elnök kiemelte, hogy a jövőben fel kívánnak lépni a dinnyepiacot hátrányosan befolyásoló feketekereskedelemmel szemben, hiszen a telephellyel és szakértelemmel, valamint minőségbiztosítással nem rendelkező nepperek gyakran leverik az árakat a külpiacokon.
"Megtehetik, mert nem ügyelnek a minőségre, nem fizetnek adót, így olcsóbban tudják a külföld felé értékesíteni a dinnyéjüket, ami végső soron azt jeleneti, hogy a szabályosan  dolgozó és adót fizető magyar kereskedő is kénytelen csökkenteni a felvásárlási árát, ha el kívánja adni a megtermett dinnyét" - hangsúlyozta.

Simonka György az érdekérvényesítéssel kapcsolatban bizakodó, mert az egyesületnek már több pártoló tagja is van, akik között vetőmag kereskedőket és áruházakat, illetve más szakmai szervezetet is meg lehet találni. A várható dinnyetermésről szólva elmondta, hogy éppen a tavalyi bizonytalanságok miatt visszaeshet a termés mennyisége, hiszen egyrészt kisebb az idei termőterület, másrészt a gazdák spórolnak a növényvédő szerekkel is. Az időjárás mindazonáltal eddig kedvezett a dinnyének, s ha továbbra is minden jól alakul, akkor a szokásos július elseje előtt akár már két héttel hamarabb megkezdődhet az idei dinnyeszezon.

Esőért rimánkodnak a gazdák 
Alig vesszük a magyar bort: sok gazda feladja?
A szokásosnál is nagyobb a belvíz 

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG