
„A 2008-as volt az első év, amikor meghaladta a magánpénztárakat választók száma az állami nyugdíjat választókét. A 2007-es felmérésben még 44-39 százalékos arányban az állami nyugdíjat választók voltak többségben. 2009-ben az olló tovább nőtt a magánnyugdíjpénztárak javára” – mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.
Természetesen leginkább az életkortól függ az, hogy valaki a magán vagy az állami nyugdíjat választja. 29 év alatti biztosítottak körében 66 százalékos a magánnyugdíjpénztárak szolgáltatásait igénybe vevők aránya, ezzel szemben a még aktív 50 év felettiek között ez az arány csak 27 százalék. Egyéb jellemzők, mint például az iskolai végzettség, a jövedelem, vagy a lakóhely tekintetében aránylag kis különbségek figyelhetők meg a nyugdíjtípus választása során.
.jpg)
A kiegészítő biztosítások kapcsán óriási különbségek figyelhetők meg az egyes társadalmi csoportok között. Míg például a felsőfokú végzettségűek 25 százaléka rendelkezik önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal, addig az alapfokú végzettségűek körében ez a szám csak 6 százalék. Ugyanez a tendencia figyelhető meg a jövedelmek tekintetében is, hiszen a 200 000 forint feletti jövedelemmel rendelkező háztartásban élők 19 százaléka önkéntes nyugdíjpénztári tag, a 100 000 forint alatti jövedelmű háztartásban élők esetében pedig ez a szám 9 százalék.
Nem tudunk, vagy nem akarunk félretenni?
Nyugdíj: gyors váltással a garancia is ugrik
Nyugdíjpénztárak: mostantól főszerepben a hozamok
Aki nem akar nyomorogni, fiatalon rakjon félre
Privátbankár - Lovász Márton