A Főkertnél is nyomoznak
A nyomozást ismeretlen tettes ellen rendelte el a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya. A nyomozók az eljárás során vizsgálják, hogy "a Főkert Nonprofit Zrt. tevékenysége során kötött szerződései megfeleltek-e a hatályos jogszabályoknak, illetve hogy szabályosan történt-e a fővárosi önkormányzattól kapott támogatások felhasználása" - olvasható a közleményben.
Az eljárásban azt is vizsgálják, hogy a Főkert és a leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki a fővárosi önkormányzat tulajdonából, továbbá a fenti ingatlanértékesítésekkel kapcsolatban érte-e vagyoni hátrány a fővárost.
A tájékoztatás szerint hétfőn megkezdődik az adatgyűjtés, a tranzakciókhoz köthető dokumentációk beszerzése, valamint néhány napon belül a tanúk kihallgatása.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





