A Holcim 2 évvel eltolja magyar beruházását
A tervezett 2010 helyett két évvel később adják át a Holcim Nyergesújfalura tervezett cementgyárát - írta csütörtöki számában a 24 Óra.
500 millió eurót kapott a cementgyár
A jelen gazdasági helyzetben igazoltnak tűnik a halasztás, annak ellenére, hogy a társaság az összes engedélyt már késő ősszel megkapta - mondta el cég kommunikációs igazgatója. A beruházás költsége 400 millió euró, azaz 120 milliárd forint, az üzem kapacitása 1,7 millió tonna cement évente. Márta Irén hozzátette, hogy jövő év első felére a cég újra felülvizsgálja a költség- és időterveket. Ezt követően derülhet ki, hogy az új beruházás mikorra készül el.
A Holcim Hungária Zrt. a szigorú költséggazdálkodásnak köszönhetően teljesítette a terveit. Az idei csökkenés nagyban függ a cementet felhasználó építőipari ragasztó- és falazóanyagokat előállító vállalatok megrendeléseitől. Egyes szakemberek szerint eközben a betonipar - ahol a Holcim jó pozíciókkal bír -, hozhatja a bevételeket. A betonipart ugyanis, az uniós forrásokból finanszírozott beruházásoknak köszönhetően, kevésbé érinti a válság - írta a lap.
Hogyan nem csődölnek be máshol az acélművek?
Direkt hagyják veszni a Diósgyőri Acélműveket?
MTI