A KELER idén inkább megtartja a pénzt
A Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) Zrt. szerdán megtartott évi rendes közgyűlésének döntése szerint 2008. évi eredményéből nem fizet osztalékot, 922,2 millió forint mérleg szerinti nyereségét az eredménytartalékba helyezi - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A társaság tavaly 2,091 milliárd forint osztalékot fizetett tulajdonosainak, ami a teljes nyereség kivételét jelentette.
A KELER 2008-ban 1,253 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 44 százaléka az előző évinek, és 60 százaléka a tervezett 2,088 milliárd forintnak. Az adózott nyereség 1,024 milliárd forint, 56 százalékkal kisebb a 2007. évinél. Az adózás előtti nyereség tervhez képest 835 millió forintos elmaradását a mérleg szerint döntően a pénzügyi tevékenység eredményének romlása okozta: a tavalyi évre elkönyvelt 781 millió forint alig több mint harmada az előző évi 1,995 milliárd forintnak, a tervezett 1,592 milliárd forinttól pedig 811 millió forinttal - 51 százalékkal - marad el. A szolgáltatási bevételek 4,262 milliárd forintot tettek ki, 3-4 százalékkal kisebbek az előző évinél és a tervhez képest is.
A működési költségek, ráfordítások terén a tervezetthez képest 2,4 százalékos - 95 millió forintos - megtakarítást sikerült elérni, 3,850 milliárd forintos összegük az előző évihez képest ugyanakkor 8,4 százalékos növekedést jelent.
A KELER közleménye szerint a közgyűlés az igazgatóságban Romhányi Júlia Barbara helyére, akinek a mandátuma lejárt, Pittner Ferencet, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgató-helyettesét választotta, a további igazgatósági tagok mandátumát pedig megújította. A felügyelő bizottságban ugyancsak lejárt két tag - Pettkó-Szandtner Judit és Török Sándor - mandátuma, helyettük Tóth Attilát, a BÉT vezérigazgató-helyettesét, valamint Lovas Attilát, a BÉT igazgatóját választotta a közgyűlés, a többi tag mandátumát pedig szintén megújította. Az igazgatóság a következő három évre tagjai közül Lantos Csabát a KELER elnökének, Sándor Györgyöt az igazgatóság alelnökének választotta, Dudás György vezérigazgatói tisztségét pedig ugyanezen időszakra megújította.
A részvényesek 2009. augusztus 4-től 12 milliárd forintban határozták meg a társaság KELER Központi Szerződő Fél (KELER KSzF) Kft. tevékenységéért vállalt készfizető kezességét, amelynek lejárata a 2009. évet lezáró éves rendes közgyűlés napját követő 90. nap. A KELER Zrt. tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank (53,33 százalék) és a BÉT Zrt. (46,67 százalék).
BÉT: megvágják a fizetéseket, 420 forint az osztalék
A devizatartalék dobta meg az MNB eredményét
MTI