A Klubrádió kapta az utolsó frekvenciát
Szalai botrányosnak minősítette a testület szerdai döntését. Véleménye szerint a szocialista és szabad demokrata tagok így szeretnék elhallgattatni a pályázaton indult Katolikus Rádiót. Mint fogalmazott: "a legitimitással nem rendelkező" két szocialista és egy SZDSZ-es tag az ügyrendet is megsértve játszotta át az utolsó budapesti frekvenciát "a szocialistákhoz köthető" Klubrádiónak - mondta a Fidesz delegáltja. Szerinte a döntés törvénytelen és nem is legitim, mivel erősen megkérdőjelezhető, hogy a parlamenti frakció létéhez kötött ORTT-s megbízatással rendelkező két szocialista és egy SZDSZ-es tag hozhat-e hosszú távú döntést szavazással. Mint mondta, a választás két fordulója között már a kormány sem dönt hosszú távú intézkedésekről, ezért a testület tagjai önkorlátozást gyakorolhattak volna abban a kérdésben, amely erőteljesen meghatározza a budapesti médiapiacot.
A Fidesz delegáltja elmondta: a döntés visszavonását fogja kezdeményezni a testületnél.
A frekvenciapályázat tárgya a Rádió DJ 92,9-es, több éve használatlan hullámsávja volt, és a Katolikus Rádió azért pályázott az FM-frekvenciára, mert a középhullámon rövidesen befejezi adását - mondta el Szalai Annamária.
Bírósághoz fordul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az ORTT döntése miatt. Mint írják: a döntés morálisan elfogadhatatlan és több szempontból törvénysértő. |
Mint Timár János elmondta: a pályázati felhívásban szerepelt, hogy 60 napon belül el kell bírálni a pályázatokat, a testület már így is késésben volt, ezért kellett döntést hozni a témában.
Tévét indított a Jobbik
Az RTL híradója a legerőszakosabb
Nem kapja vissza a Sláger a frekvenciát
MTI