Fellegi Tamás kifejtette: nagyobb szerepet kaphatnak azok a részvények, amelyek stratégiainak minősíthető magyar vállalatok bocsátottak ki. Ezek közül a Mol-t, az OTP-t és a Richtert emelte ki, de hozzátette, hogy ezeken kívül a többi energetikai, illetve közlekedési vállalat részvényei is érdekesek lehetnek.
Az egyik lehetséges megoldásként említette a tárcavezető hogy az Államadósság Kezelő Központon belül ezek az értékpapírok külön helyet kapnak, mint állami vagyonelem, és a részvényeket tartós vagyongazdálkodási formában tartják. Emellett elképzelhető olyan vegyes megoldás is, hogy bizonyos részvényeket az állam tulajdonában tart, másokat pedig értékesít.
A miniszter leszögezte: alapvető törekvése a kormánynak az, amit kezdettől hangsúlyoz, hogy az állami vagyont gyarapítani kell, értékében és mennyiségében is. Ez most kiváló lehetőség erre, ráadásul, bizonyos vállalatok esetében az államot több ponton további stratégiai pozícióba hozhatja.
MTI
A kormány határozott törekvése, hogy a lehetőségeken belül az állam továbbra is gazdálkodni tudjon a magánnyugdíjpénztári vagyonban lévő értékpapírokkal - jelentette ki Fellegi Tamás
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




