A lengyelek is megkapták a csomagjukat
Április közepén vált ismertté, hogy Lengyelország is ki akarja használni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rugalmas hitelkínálatát, és ezért rövidesen 20 milliárd dollárt kér e keret terhére a nemzetközi pénzintézettől. Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter akkor azt mondta: "Ez egyharmaddal meg fogja növelni a központi bank tartalékát, immunizálva Lengyelországot a válság hatásai és a spekulánsok támadásaival szemben. Ez nem segély, hanem kiegészítő tartalék, amely a Lengyel Nemzeti Bank rendelkezésére áll.
Lengyelország a második ország, az első Mexikó volt, amelyik az IMF rugalmas hitelkínálatával él, s melynek célja úgymond a válsághelyzetben biztosítani az adott ország gazdaságának megfelelő egészségi állapotát.
Az IMF szeretni fogja Bajnai csomagját
Richter: IMF-pénzből marad bent az állam?
Az Eximbank is kér az IMF pénzéből
Románia is megmenekült
MTI