A Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portál és az Ipsos Zrt. 1500 fő körében végzett reprezentatív kutatása idén is felmérte, hogy a felnőtt magyar lakosok mit vásárolnak karácsonyra, honnan és milyen formában tájékozódnak a megvásárolni kívánt termékkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, illetve mekkora összeget költenek az ajándékokra.
Idén kevesebb fa alá kerül ajándék, s az is olcsóbb lesz
.jpg)
A rendszeres internet-használatnak a karácsonyi kiadások szempontjából jelentős szerepe van: 20 000 forint alatt nagyobb valószínűséggel költenek azok, akik nem használnak internetet, viszont a több mint 100 ezer forintos kiadást fontolgatók között az átlagnál többen vannak a világhálót használó felnőttek.
Megerősödött az internet szerepe a tájékozódásban és a vásárlásban
A Kirakat-Ipsos közös kutatása szerint, azok között a felnőttek között, akik tavaly ajándékoztak vagy idén tervezik, körülbelül minden harmadik (37 százalék) tájékozódik előzetesen a megvásárolni kívánt ajándékról. A legfőbb információforrások változatlanul az áruházak akciós újságjai (65 százalék), valamint egy-egy áruházi séta, nézelődés (56 százalék). Ismerőseink véleménye, illetve korábbi tapasztalataink nagyon fontosak: a válaszadók fele a környezetében élők véleményét kéri.
A legszembetűnőbb változás, hogy a tájékozódásban és a vásárlásban is jelentősen megnőtt az internet szerepe, a tavalyi eredményekhez képest: már többen és gyakrabban nézelődünk a világhálón.
.jpg)
„Úgy látjuk, a rendszeres Internet-látogatók karácsonyi készülődése során egyre inkább jelen van a márkafüggetlen ár-összehasonlító oldalak látogatása, illetve a webes vásárlás. Ez a réteg általában többet is költ a karácsonyi ajándékok beszerzésére. A tendencia további stabil növekedését várom” - mondta Rácz István, a Kirakat.hu főszerkesztője
Ajándékvásárlás az utolsó órában?24-én kettőkor bezárnak az üzletek |
Általában már novemberben elkezdünk tájékozódni a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban, a döntést azonban jellemzően csak decemberben hozzuk meg. A Kirakat-Ipsos közös kutatása alapján a felnőtt lakosok jellemzően (72 százalék) az év utolsó két hónapjára hagyják az ajándékok megvásárlását. Az utolsó pillanatokra jellemzően a férfiak és a fiatalok hagyják a meglepetések beszerzését.
Általában igaz, hogy alkalmanként egy-két órát töltünk ajándéknézegetéssel (38 százalék), de minden harmadik megkérdezett csak egyetlen alkalommal (32 százalék) vág neki, és alig néhány üzletben próbálkozik.
Illatszer és ruházat a sláger
Az ajándéklista élén idén is a kozmetikai termékek állnak (52 százalék keres várhatóan ilyen meglepetést), amelyet elsősorban fiatalabb, és közepes életszínvonalon élő nők választanak. Egyedül ennek az ajándéktárgynak a vásárlása növekszik majd a tavalyi vásárlási tervekhez képest. Ezt a tavalyihoz hasonlóan a ruházati cikk, könyv, gyermekjáték és CD, DVD követi, azonban ezekből várhatóan idén kevesebbet ajándékoznak majd, mint tavaly.
Bármi is kerüljön a fa alá, a felnőttek megpróbálnak örülni neki: 95 százalékunk sosem vitt még vissza karácsonyi meglepetést az üzletekbe – derül ki a Kirakat-Ipsos közös felméréséből.
24-én kettőkor bezárnak az üzletek
A londoni üzleteknek mesés lesz a karácsony
Akik nem bírnak leállni most sem a vásárlással
Állati jó karácsonyi ajándéktipp
A legjobb nyári bulik a fa alatt
Jön a "B" kategóriás, olcsó karácsony?
Privátbankár