A nagy hiányok éve volt a tavalyi
Miközben a GDP-arányos államháztartási deficithatár ezen kritérium alapján legfeljebb 3 százalék és az EU egészében 2,3 százalékon tartotta ezt a rátát tavaly a 2007. évi 1,5 után, kirívó deficitek jelentkeztek: elsősorban az íreknél, ahol 7,1 százalékot ért el, de a britek 5,5 és a románok 5,4 százaléka is riasztó, nem kevésbé a Görögország esetében mért 5 százalék. Összesen egy tucat állam sértette a 3 százalékos maximum normáját, köztük Magyarország is a 3,4 százalékkal.
A jó uniós átlagot nem kis részt a többletekkel rendelkezők - három ország - biztosították, így például Finnországnak 4,2 százalékos és Dániának 3,6 százalékos többlete lett.
Az államadósság különösen az euróövezet államaiban duzzadt tavaly, egészében 69,3 százalékáig az együttes GDP-nek. 2007-ben még "csupán" 66 százaléknál tartottak. Ezen adatot illetően Olaszország vezette a rangsort (a GDP 105,8 százaléka volt az állam adósságainak összege), de Görögország 97,6 százaléknál, Belgium 89,6 százaléknál tartott a múlt év végén, miközben Magyarországon 73 százalék volt az adósság GDP-hez mért nagysága. Észtország államadóssága viszont GDP-jének 4,8 százalékát érte el 2008-ban.
Hiány: 60 milliárdos plusz május 1-je miatt
London: jön a defláció, a bankóprés még pihen
Londonban már 20%-os deficiten sem lepődnének meg
MTI