A Posta a betörne a telekommunikációs piacra
A Magyar Posta az alig másfél év múlva esedékes uniós nyitás után a távközlési piacra történő visszalépéssel és a pénzforgalmi szolgáltatások bővítésével igyekszik majd talpon maradni.
A jelenlegi viszonyok között nyereséges, több tízezer embernek munkát adó posta és az egész ágazat kihívásaival a döntéshozók is tisztában vannak. Nemrégiben fogadta el az állami vállalat igazgatótanácsa azt a mintegy ezeroldalas cselekvési tervet, amely a szóba jövő kitörési pontokat veszi sorba.
Az irat szerint négy fő területen szükséges erősíteni és váltani: a hagyományos postai szolgáltatások és alaptevékenység fejlesztése, az e-posta, vagyis a szolgáltatások teljes körű elektronizálása, piacra lépés a telekommunikációs piacon, valamint a pénzforgalmi szolgáltatások felfuttatása.
A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a szükséges beruházások 80 milliárd forintba kerülnének.
MTI
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




