A Rovitex csoporté a Gardénia
Romeisz Norbert a vásárló csoport tulajdonosa a vételár pontos összegét nem árulta el, annyit közölt, hogy az néhány tízmillió forintot tesz ki. A Rovitex csoport tavalyi árbevétele 2,6 milliárd forint volt, ebből 1,7 milliárd származott Magyarországról. A múlt évet 10 millió forint nyereséggel zárta a csoport, idén az első félévben a forgalom 13 százalékkal bővült, a nyereség pedig 43,9 millió forintra emelkedett.
A Rovitex 1996-ban alakult kereskedő társaság, amely mára Magyarország egyik legnagyobb függöny nagykereskedője lett. Leányvállalatokat működtet a délszláv térségben, Romániában és Németországban is. A Gardénia függöny a jövőben vásárolt alapanyagból készül, a kikészítés és a többi befejező munkafázis készül a Rovitex pécsi telephelyén. Győrben nem tart fenn telephelyet a vásárló, mivel az gazdaságtalan lenne - mondta a tulajdonos. A Rovitex újraéleszti a Gardénia márkabolt hálózatát, és termékfejlesztést is végez. Így a Gardénia név alatt kapható lesz lángmentes, fényzáró és antibakteriális függöny is. A boltok szolgáltatása közé tartozik majd a felmérés, a karnis eladás és a felszerelés is.
MTI
A védett ár természetesen még marad.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




