A leányvállalat a 10 darab Bombardier gyártmányú motorvonat preventív karbantartását 2017-ig látja majd el. A felek a karbantartási szerződést a tervek szerint augusztusban írják alá, a vonatok szervizelését a Stadler a szerződés értelmében 2011. október 1-jén kezdi meg. A közbeszerzés eredménye a Stadler számára mérföldkövet jelent, hiszen idegen gyártású vasúti járművek preventív karbantartására a cégcsoport most kapott először megbízást.
A Stadler az elnyert megbízást korszerű pusztaszabolcsi telephelyén végzi majd el. A társaság a motorvonatok karbantartásában nagy tapasztalatokkal rendelkezik, ugyanis 2007 óta látja el magas színvonalon a MÁV által üzemeltetett 60 darab FLIRT villamos vonat teljes körű szervizelését. A 30+30 darab elővárosi vonat szállítására és karbantartására vonatkozó megbízást a Stadler még 2005-ben nyerte el, az összesen 60 motorvonat azóta a MÁV újkori története legnagyobb motorvonat flottájának számít. A Stadler életében ez az eredmény mérföldkőnek is számít, ugyanis idegen gyártású vasúti járművek általános karbantartására a cégcsoport most kapott először megbízást.
Dunai Zoltán, a Stadler magyaroszági országigazgatója a tenderrel kapcsolatban azt mondta: a MÁV Zrt. célja a közbeszerzés során az volt, hogy a motorvonatok szervizelésére olyan vállalkozót válasszon ki, amely a járművek karbantartását magas színvonalon és költséghatékonyan látja el. Biztosak vagyunk abban, hogy ennek az elvárásnak maximálisan meg fogunk felelni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ugyanolyan színvonalon tegyünk eleget ennek a megbízásnak is, mint a saját gyártású FLIRT-ök esetében, amelyek igen magas, több mint 94%-os rendelkezésre állás mellett üzemelnek a MÁV és az utazóközönség legnagyobb megelégedésére.
Privátbankár
A leányvállalat a 10 darab Bombardier gyártmányú motorvonat preventív karbantartását 2017-ig látja majd el. A szerződést augusztusban írhatják alá
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




