A megkérdezettek 49 százaléka vélekedett úgy, hogy egy esetleges előrehozott választás az ország érdekét szolgálja, mert Magyarországnak négy évre választott kormányra van szüksége, míg a válaszadók 43 százaléka úgy véli, hogy egy mostani választás a Fidesz érdeke lenne, mivel a párt a mostani helyzetben biztosan jelentős többséggel nyerne, és csak a válaszadók 2 százaléka gondolja azt, hogy a jelenleg kormányzó MSZP-nek, mert egy hete nem tud elfogadható személyt jelölni.
Ön kit látna szívesen a miniszterelnöki székben? Szavazzon! |
A felmérésben a megkérdezettek 76 százaléka valószínűsíti azt, ha az új kormány népszerűtlen intézkedéseket hoz, akkor utcai tüntetések lesznek, míg 16 százalék ellenkező véleményen volt. A válaszadók 48 százaléka gondolja úgy, hogy előrehozott választások lesznek, 42 százalék pedig úgy véli, a jelenlegi parlament választ új kormányfőt.
Orbán: késő szeptemberben szavazni
MSZP-elnökség: Kiss, vagy Szekeres lehet a befutó?
Sorra dőlhetnek be a kormányok a régióban
Bajnai szerződést kötne támogatóival
Gyurcsány mindenről lemondott - jöhet Bajnai?
Gyurcsány már pártelnök sem akar lenni
Gyurcsány Bajnait húzza elő?
MDF-nyitány: hiányzókkal és fordulattal
Fidesz: bárki is lesz, gyenge lesz
Londonból Bokrost kiabálnak
MTI