A fővárosi parkolási rendszerre vonatkozó kérdésre Tarlós István elmondta: az egységes parkolást és egységes közösségi közlekedést csak úgy lehetne megvalósítani, ha minden budapesti útszakasz a főváros tulajdonába kerülne.
A Magyar Hírlap egy másik kérdésére hangsúlyozta, hogy erősebb Fővárosi Önkormányzatra van szükség, amihez módosítani kellene az önkormányzati törvényt. "Ésszerű szakmai döntés jelentene az erős központ és a gyengébb kerületi helyhatóságok kialakítása. Ha nem így lesz, előbb-utóbb parciális, illetve egzisztenciális érdekek miatt széthullik a város" - fogalmazott Tarlós István. Megjegyezte azonban, hogy a mivel a kerületi polgármesterek nagy része országgyűlési képviselő is, "nem áll érdekükben saját maguk gyöngítése".
A budai fonódó villamosprojektet érintő kérdésre a főpolgármester reményét fejezte ki, hogy a II. kerület átgondolja álláspontját, mert ha nem, akkor elvész az uniós támogatás. Mint mondta, ha nem valósul meg a beruházás, akkor jó néhány kerület és a főváros is pórul jár, amiért csakis a II. kerületi önkormányzatot terheli majd a felelősség.
MTI