1p

Alkotmánysértő a gadácsi önkormányzat dohányosokat, kávézókat, italozókat és kertjüket nem művelőket segélyből kizáró rendelete. Az Alkotmánybíróság 2009. április 21-én kelt, a taláros testület honlapján már megjelent határozatának indoklása szerint a somogyi település önkormányzatának rendelete ellentétes az alkotmány vonatkozó passzusával, azaz nem lehet kizárni az átmeneti segélyből azt a kérelmezőt, aki önhibájából került rendkívüli élethelyzetbe. Az Alkotmánybíróság szerint az önkormányzat "az önhiba, mint kizáró ok bevezetésével és annak tartalma meghatározásával túl terjeszkedett" a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993-ban meghozott törvény keretein,  

Az önkormányzat 2008 januárjában fogadta el a rendeletet, amely ellen egy hónappal később egy helyi lakos felülvizsgálati kérelemmel a Somogy Megyei Bírósághoz fordult - tájékoztatta az előzményekről az MTI-t kedden a bíróság szóvivője.

Vadócz Attila közlése szerint az ügyet 2008. április 8-án tárgyaló bíró az eljárást felfüggesztette és az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a rendelet kifogásolt szövegrészének alkotmányellenes megállapítását és megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság határozata már megérkezett, a bíróság ezt figyelembe véve hoz majd döntést az egyedi ügyben - tette hozzá a szóvivő. Lengyel Antal körjegyző kedden az MTI-nek azt mondta: hivatalosan még nem értesült az Ab döntéséről. Amint megjelenik a Magyar Közlönyben a határozat, fel fogja hívni az önkormányzat figyelmét arra, hogy annak megfelelően vizsgálja felül, és változtassa meg a kifogásolt rendeletet.

Tájékoztatása szerint a mintegy másfélszáz lakosú Gadácson összesen heten kapnak rendszeres szociális segélyt, és évente 5-6 kérelmező fordul az önkormányzathoz rendkívüli élethelyzetre hivatkozva átmeneti segélyért, amelynek összege 10-20 ezer forint. Magyarázatként hozzátette: előbbit a központi költségvetést, utóbbit a helyi önkormányzat állja.

Az éves szinten 23 millió forintból gazdálkodó önkormányzat segélyezési rendeletéről szólva a körjegyező azt mondta: a képviselő-testület azért változtatta meg, és kötötte azt az önhibán kívüli eshetőséghez, mert abból indult ki, hogyha maga az érintett nem tesz meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy élethelyzete javuljon, akkor ne kaphasson a közpénzből sem. Ennek megfelelően az átmeneti segélyezettek körébe nem tartoznak bele a dohányosok, az alkoholt és kávét fogyasztók, és azok sem, akik nem művelik a kertjüket.

A körjegyező azzal kapcsolatosan, hogy az idén módosított szociális törvényben foglaltak szerint a támogatásra szorulók, amennyiben erre alkalmasak, kötelezhetők munkavégzésre, közölte: elkészítették a közfoglalkoztatási tervet, amelyben az szerepel, hogy hét rendszeres segélyben részesülő közül kettőnek tud munkát adni az önkormányzat.

Sokk: 9,7 százalékos a munkanélküliség!
Szabó László polgármester az Ab határozata ellenére úgy véli: segélyt csak a valóban rászorulóknak kell adni. Olyan még nem történt, hogy akinek tényleg szüksége volt rá, ne kapott volna segélyt - mondta, hozzátéve: továbbra is fenntartja, hogy az olyanokra, akik azonnal a kocsmába viszik a pénzt, vagy feketemunkával ugyan jutnak jövedelemhez, ám azt sem a családjukra fordítják, nem lenne szabad közpénzt áldozni.
 
"Bízom abban, hogy minden józan gondolkodású ember egyetért velünk, és abban is, hogy lesznek mások is, akik követik a példánkat" - mondta a polgármester, majd megjegyezte: akkor még talán a törvényhozók is megváltozatnák a véleményüket ebben a kérdésben.

Válságkezelés: a fiatlokba fektetnek be a franciák
Annyi a munkanélküli, mint égen a csillag
Herczog: a járulékcsökkentés nem csodaszer 
Az MSZP igazságosabb családtámogatást ígér

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG