1p

A mellette való kiállást kérte egy levélben az SZDSZ ügyvivőitől Retkes Attila - derül ki egy, pénteken az MTI birtokába került e-mailből. A körlevelet a benne foglalt adatok szerint a pártelnök elnöki irodavezetője küldte el szerdán az ügyvivőknek, azzal a kéréssel, hogy ha az abban foglaltakkal egyetértenek és ezt aláírásukkal is igazolnák, akkor aznap délig jelezzenek vissza, hogy a nyilatkozatot még aznap kora délután eljuttathassák a sajtóhoz.

A melléklet címe szerint a pártból való "kilépésekre reagáló levél" szövege azzal kezdődik, hogy az alulírottak, "az SZDSZ alapítói, Megyei Elnökei, az Országos Ügyvivői Testület és az Országos Tanács tagjai kijelentjük, hogy Retkes Attilának a párt megújulására irányuló törekvéseit támogatjuk".

Az e-mail kitér arra, hogy az SZDSZ küldöttgyűlése Retkes Attila megválasztásával az általa meghirdetett program sarokpontjait elfogadta, melyekkel az aláírók egyetértenek, az irányt helyesnek és követendőnek tartják.

Csütörtökön az MTI birtokába került Retkes Attilának egy másik levele is, amelyben azt kérte a szabad demokratáktól, hogy "hagyjuk abba a belső háborút!"

Retkes Attila abban utalt arra is, hogy Kóka János frakcióvezető képviselőcsoportbeli munkatársai aláírásgyűjtést indítottak, "s hamis állításokkal, csúsztatásokkal vettek rá sokakat, hogy határolódjanak el a párt két napja demokratikusan megválasztott vezetőitől".


SZDSZ: mára is jutott egy kilépő
A kánikulában elolvadt a kormánytöbbség?
Vége: a liberálisok kivégezték az SZDSZ-t 
12 pont - saját maguk ellen lázadnak a liberálisok
Demszkyt nem érdekli pártja országos politikája
Kóka vagy Retkes? - Kit választ az MSZP?
Alapítók hagyják ott az SZDSZ-t

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG